5
1Tudjuk ugyanis, hogy ha földi sátrunk összeomlik, Istentől kapunk örök hajlékot a mennyben, amelyet nem emberkéz alkotott.
2Ezért sóhajtozunk e földi sátorban arra vágyakozva, hogy felölthessük rá mennyből való hajlékunkat,
3feltéve, hogy amennyiben felöltöttük, többé nem leszünk mezítelenek.
4Mi is tehát, akik e sátorban vagyunk, mintegy teher alatt sóhajtozunk, mert ezt nem akarjuk levetni, hanem amazt fel akarjuk rá venni, hogy a halandót elnyelje az élet.
5Isten pedig, aki minket erre felkészített, foglalóul adta nekünk a Lelket.
6Ezért mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg e testben van otthonunk, távol vagyunk az Úrtól –
7azaz a hit irányítja lépteinket, nem a látás –,
8de bizakodunk, és jobban szeretnénk kiköltözni a testből, és hazaköltözni az Úrhoz.
17Mert pillanatnyi, könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó, örökre szóló dicsőséget szerez nekünk,