Keresés a Bibliában

4 1Ezért, mivel Isten irgalmából ez a szolgálatunk, nem hátrálunk meg.
2Ellenkezőleg, mi elvetettük a szégyenletes ármánykodást, nem cselekszünk ravaszkodva, és nem hamisítjuk meg Isten igéjét, hanem az igazság nyílt hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének Isten színe előtt.
3Ha evangéliumunk mégsem érthető, csak azok számára borítja fátyol, akik a pusztulás útján járnak. 4Hitetlenek, akiknek a gondolkodását e világ istene megvakította, hogy ne lássák meg a Krisztus
– Isten képmása – dicsőségéről szóló evangélium világosságát. 5Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat pedig mint szolgáitokat Jézus miatt. 6Isten ugyanis, aki ezt mondta: „A világosság felragyog a sötétségből”, világosságot gyújtott a szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcán.
7Ez a kincsünk azonban cserépedényben van, hogy látható legyen, hogy ez a rendkívüli erő Istené, és nem a miénk. 8Mindenféle szorongatás ér, de mégsem szorítanak sarokba bennünket. Kétségeskedünk, de kétségbe nem esünk. 9Üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak. Letipornak, de el nem pusztulunk. 10Mindenkor Jézus halálát hordozzuk testünkben, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. 11Életünk folyamán ugyanis szüntelen halálra adatunk Jézusért, hogy Jézus élete is megnyilvánuljon halandó testünkben. 12Így tehát bennünk a halál munkálkodhat, bennetek pedig az élet.

KNB SZIT STL BD RUF KG