Keresés a Bibliában

Az igazság hirdetése.

4 1Mivel Isten irgalmából ilyen szolgálatunk van, nem veszítjük el bátorságunkat. 2Elutasítjuk a gyalázatos alattomosságot, nem élünk álnokságban és nem hamisítjuk meg Isten igéjét, hanem nyíltan hirdetjük az igazságot és ezzel rábízzuk magunkat minden ember lelkiismeretére Isten előtt. 3Ha evangéliumunk mégis el van takarva, azok előtt van eltakarva, akik elvesznek. 4Ezeknek a hitetleneknek e világ istene elvakította értelmüket, hogy ne ragyogjon számukra a Krisztusnak, Isten képmásának dicsőségéről szóló evangélium világossága. 5Mi ugyanis nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, magunkat csak úgy, mint Jézus kedvéért szolgátokat. 6Isten ugyanis, aki azt mondta: „A sötétségből támadjon fény”, világosságot támasztott a mi szívünkben is, hogy fölragyogjon nekünk Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcán.

Isten ereje az emberi gyöngeségben.

7Ezt a kincset cserépedényben őrizzük, hogy az erő túláradó nagyságát ne magunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk. 8Mindenfelől szorongatnak, de össze nem szorítanak, bizonytalanságban élünk, de kétségbe nem esünk, 9üldözést szenvedünk, de elhagyottak nem vagyunk, földre terítenek, de el nem pusztulunk, 10testünkben Jézus kínszenvedését hordozzuk szüntelen, hogy Jézus élete is megnyilvánuljon testünkön. 11Életünk folyamán váltig halálra szánnak minket Jézusért, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen testünkön. 12Bennünk tehát a halál működik, bennetek pedig az élet.

KNB SZIT STL BD RUF KG