Keresés a Bibliában

12„Nekem mindent szabad” – de nem minden használ. „Nekem mindent szabad” – de nehogy valaminek a rabjává váljak. 13„A táplálék a gyomorért van, a gyomor meg a táplálékért, de Isten ezt is, amazt is meg fogja semmisíteni.” De a test nem a paráznaságért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért.
14Isten feltámasztotta az Urat, és hatalmával minket is fel fog támasztani. 15Nem tudjátok, hogy a testetek Krisztus tagja? Leválasszam hát Krisztus tagjait, és egy parázna nő tagjaivá tegyem őket? Szó sem lehet róla! 16Nem tudjátok, hogy aki parázna nővel egyesül, egy testté lesz vele? Hiszen – amint az Írás mondja: ketten egy testté lesznek. 17Aki pedig az Úrral egyesül, egy Lélek ővele. 18Kerüljétek a paráznaságot! Minden más bűn, amit az ember elkövet, kívül van a testén, de aki paráználkodik, a saját teste ellen vétkezik. 19Vagy nem tudjátok, hogy testetek az Istentől kapott, bennetek lakó Szentlélek temploma, és nem vagytok a magatokéi? 20Sokba kerültetek! Dicsőítsétek meg Istent a testetekben!

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

6,13 Az idézőjelbe tett részek valószínűleg a korintusi gyülekezet bizonyos tagjai által használt szlogenek. A 7,1-ben szintén.