Keresés a Bibliában

Egyiptom nem ad segítséget

30 1Jaj a pártütő fiaknak – így szól az ÚR –, akik tervet szőnek, de nélkülem, szerződést kötnek, de akaratom ellenére, vétket vétekre halmozva! 2Folyton Egyiptomba járnak, de engem nem kérdeznek meg. A fáraónál keresnek oltalmat, és menedéket Egyiptom árnyékában. 3De majd szégyent vallotok a fáraó oltalmával, és pironkodni fogtok amiatt, hogy Egyiptom árnyékába menekültetek! 4Bár vezetői voltak már Cóanban, és követei Hánészig jutottak, 5mind szégyent vallanak azzal a haszontalan néppel. Nem segít és nem használ, sőt szégyent és gyalázatot hoz.
6Fenyegető jövendölés Dél Behemótja ellen: A nyomorúság és elnyomás országába, ahol a nőstény és a hím oroszlán, a vipera és a repülő sárkány él, oda viszik szamarak hátán vagyonukat, tevék púpján kincseiket a haszontalan népnek, 7Egyiptomnak, melynek segítsége üres hiábavalóság. Ezért nevezem őt így: Rahab, a tehetetlen!

Isten megbünteti az engedetleneket

8Most pedig menj, és írd föl a szemük láttára egy táblára, jegyezd föl egy könyvbe, hogy megmaradjon mindvégig örökre szóló okmányként! 9Bizony, engedetlen nép ez, hazug fiak; fiak, akik nem akarnak hallgatni az ÚR tanítására. 10Azt mondják a látóknak: Ne lássatok! – a látnokoknak pedig: Ne a valóságot lássátok! Mondjatok inkább hízelgő dolgokat, lássatok kedvünkre valókat! 11Térjetek le az útról, hagyjátok el a helyes ösvényt; hagyjatok békét nekünk Izráel Szentjével! 12Ezért így szól Izráel Szentje: Mivel megvetitek ezt az igét, zsarolásban és csalásban bíztok, ezekre támaszkodtok, 13azért úgy jártok bűnötökkel, mint a magas kőfal, ha megreped, és megdőlve leomlással fenyeget: bármely pillanatban összedőlhet. 14Darabokra törik, mint az agyagkorsó, melyet kíméletlenül összetörtek úgy, hogy darabjai között nem lehet találni akkora cserepet, amivel a tűzhelyről parazsat lehetne venni, vagy a tócsából vizet lehetne meríteni. 15Mert így szól az én Uram, az ÚR, Izráel Szentje: A megtérés és a higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek! De ti nem akarjátok, 16inkább ezt mondjátok: Nem úgy lesz az, hanem lóháton vágtatunk! Hát majd vágtatnotok kell! Gyorsan akartok hajtani? Hát majd gyorsak lesznek üldözőitek! 17Egy ember fenyegetésére ezrével elfuttok, öt ember fenyegetésére úgy elfuttok, hogy nem marad más belőletek, csak egy jelzőpózna a hegytetőn és egy zászlórúd a halmon. 18De még vár az ÚR, hogy megkegyelmezhessen, készen áll arra, hogy irgalmazhasson. Mert bár ítélő Isten az ÚR, boldogok mindazok, akik benne reménykednek.

Isten megkegyelmez népének

19Ne sírj többé, Sion népe, Jeruzsálem lakója! Bizonyosan megkegyelmez az ÚR, ha hozzá kiáltasz. Mihelyt meghallja, válaszol neked. 20És bár szűkösen adott kenyeret, és kimérte a vizet az Úr, nem állítják többé félre tanítódat, hanem saját szemeddel láthatod tanítódat. 21Saját füleddel hallhatod a mögötted hangzó szót: Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra le ne térjetek! 22Tisztátalannak fogod tartani az ezüsttel bevont bálványaidat és az arannyal borított istenszobraidat. Kihajítod azokat, mint valami undorító dolgot, ezekkel a szavakkal: Ki innen veletek! 23Ő pedig esőt ad a magra, amellyel beveted a földed, és kenyeret ad a föld terméséből, amely bőséges és tápláló lesz. Nyájad tágas mezőn legel azon a napon. 24Az ökrök és a szamarak, amelyek a szántóföldön dolgoznak, sózott abrakot esznek, amelyet lapáttal és villával raknak majd eléjük. 25Minden magas hegyen és kiemelkedő halmon pedig csatornák lesznek, vízvezető árkok, a nagy öldöklés napján, amikor leomlanak a vártornyok. 26Olyan lesz a sápadt hold fénye, mint az izzó nap fénye, az izzó nap fénye pedig hétszeres lesz, a nappali fény hétszerese azon a napon, amikor az ÚR bekötözi népe sérülését, és meggyógyítja a rajta ejtett sebet.

Isten megszabadítja népét Asszíriától

27Maga az ÚR jön a távolból, haragja lángol, egyre emelkedik, méltóságteljesen. Ajkán bősz harag, nyelve, mint a perzselő tűz, 28lehelete olyan, mint az áradó patak, amely az ember nyakáig ér. Szakadozott rostában rostálja a népeket, és tévútra vezető zablát vet a népek szájába. 29Akkor majd úgy fogtok énekelni, mint az ünnepszentelés éjjelén, és szívből örvendeztek majd, mint a zarándok, aki fuvolaszó mellett az ÚR hegyére, Izráel Kősziklájához érkezik. 30Fölmorajlik az ÚR fenséges szava, láthatóvá lesz sújtó karja, felbőszült haragjában, perzselő tűz lángjában, orkánban, zivatarban és jégverésben. 31Asszíria megretten az ÚR szavától, aki bottal sújt le rá! 32Valahányszor lesújt a büntető vessző, amellyel veri az ÚR, dob és citera szól, míg ő harcra emelt kézzel küzd ellene. 33Mert régóta készen van a vesztőhely, készen áll a királynak is, mélyre és szélesre készítve, bőven van tűz is, fa is. Az ÚR lehelete úgy lobbantja lángra, mint egy kénköves patakot.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

30,6 Dél Behemótja: Egyiptom költői neve, vö. a Jób 40,15 jegyzetével

Előző fejezet Következő fejezet