Keresés a Bibliában

2amint ránk hagyták azok, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az igének: 3magam is jónak láttam, hogy miután elejétől kezdve mindennek pontosan utánajártam, szép rendben megírjam neked, nagyra becsült Teofilosz, 4hogy meggyőződhess annak a megbízhatóságáról, amire tanítottak.

Keresztelő János születésének ígérete

5Heródesnek, Júdea királyának idejében élt egy pap, név szerint Zakariás, Abijjá rendjéből; a felesége, Erzsébet Áron leányai közül való volt. 6Igazak voltak mindketten Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr minden parancsolata és rendelése szerint. 7Nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt, és már mindketten idősek voltak.
8Történt pedig egyszer, hogy amikor rendjének beosztása szerint papi szolgálatát végezte Isten előtt, 9a papi szolgálat szokott módja szerint, sorsolással őt jelölték ki arra, hogy bemenjen az Úr templomába, és bemutassa az illatáldozatot. 10Az egész nép pedig kint imádkozott az illatáldozat órájában. 11Ekkor megjelent neki az Úr angyala, és megállt az illatáldozati oltár mellett jobb felől.

KNB SZIT STL BD RUF KG