Keresés a Bibliában

2amint előadták azt nekünk azok, akik kezdet óta szemtanúi és szolgái voltak az igének, 3jónak láttam én is, miután mindennek elejétől fogva gondosan a végére jártam, neked, kegyelmes Teofil, sorrendben leírni, 4hogy jól megismerd azon dolgoknak bizonyosságát, amelyekre téged oktattak.
5Volt Heródesnek, Júdea királyának napjaiban egy Zakariás nevű pap, Ábia papi osztályából. A felesége Áron leányai közül volt, és Erzsébetnek hívták. 6Mindketten igazak voltak Isten előtt, feddhetetlenül éltek az Úrnak minden parancsa és rendelése szerint. 7De nem volt gyermekük, minthogy Erzsébet magtalan volt, és már mindketten előhaladott korban voltak. 8Történt pedig, hogy amikor osztályának rendjében papi szolgálatot teljesített az Isten előtt, 9s a papi szolgálat rendje szerint sorsvetés útján rá került a tömjénezés sora, bement az Úr templomába, 10miközben az egész népsokaság kívül imádkozott az illatáldozat órájában. 11Akkor megjelent neki az Úr angyala, és megállt a tömjénoltár jobb oldalán.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

1,8 A jeruzsálemi templomban naponta sorshúzással döntötték el, hogy ki végezze az egyes papi teendőket. Ezen a napon Zakariás végezheti a legfontosabb szertartást, a tömjénáldozatot az illatáldozat oltárán. A nép eközben kint várakozott az áldásra, amelyet a szertartás befejeztével a pap adott (Szám 6,24-26).