Keresés a Bibliában

Elíhú második beszéde: Nem igazságtalan az Isten

34 1Majd tovább beszélt Elíhú, és ezt mondta: 2Hallgassatok szavaimra, bölcsek, figyeljetek rám, ti, tudósok! 3Mert a fül úgy vizsgálja a szavakat, ahogyan az íny kóstolja az ételt. 4Keressük meg együtt az igazságot, értsünk egyet abban, mi a jó. 5Hiszen ezt mondta Jób: Igaz vagyok, de Isten megfosztott igazamtól. 6Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem nekem van igazam! Halálos nyíl talált el, pedig nem vagyok hitszegő. 7Melyik ember olyan, mint Jób? Úgy issza a gúnyolódást, mint a vizet, 8egy társaságban forog a gonosztevőkkel, és a bűnös emberekkel jár! 9Mert ezt mondja: Nem használ az embernek, ha örömét leli Istenben. 10Azért ti, okos emberek, hallgassatok rám! Távol van Istentől a bűn, és a Mindenhatótól az álnokság. 11Tettei szerint fizet az embernek: mindenki azt találja, amit keresett. 12Bizonyos, hogy Isten nem követ el törvénytelenséget, és a Mindenható nem ferdíti el az igazságot. 13Ki bízta volna rá a földet, és ki adta át neki készen a világot? 14Ha csak magával gondolna, visszavenné magához lelkét és leheletét, 15egyszerre kimúlna minden élőlény, és az ember visszatérne a porba. 16Ha elég értelmes vagy, halld meg ezt, szavaimra jól figyelj! 17Kormányozhat-e, aki gyűlöli a törvényt? És te bűnösnek tartod az igazat, a hatalmast, 18aki megmondja a királynak is, hogy semmirekellő, és a fejedelmeknek, hogy bűnösök, 19aki a vezetők javára sem lesz részrehajló, és nem helyezi a gazdagot a nincstelen elé, mert mindenki az ő keze alkotása?! 20Meghalnak hirtelen, az éjszaka közepén. Megrendülnek a népek és elenyésznek, távoznia kell a hatalmasnak is, mégpedig nem emberi erő által. 21Mert ő szemmel tartja az ember útját, és látja minden lépését. 22Nincs az a sötétség és az a sűrű homály, ahol elrejtőzhetnének a gonosztevők. 23Mert nem szokta senkivel közölni előre, hogy mikor kell ítéletre megállni előtte: 24Hatalmasokat zúz össze vizsgálgatás nélkül, és másokat állít a helyükre, 25mert ismeri tetteiket. Egy éjjel ellenük fordul, és szétmorzsolja őket. 26Ott bünteti meg a bűnösöket, ahol mindenki látja: 27mert elfordultak tőle, és útjaival semmit sem törődtek. 28Hisz miattuk száll hozzá a nincstelenek kiáltása, ő pedig meghallgatja a nyomorultak kiáltását. 29Ha tétlen is marad, ki ítélhetné el? Ha el akarja rejteni arcát, ki láthatja meg? De ő őrködik a népen és az embereken: 30nem engedi uralkodni az elvetemülteket, sem azokat, akik tőrbe csalnák a népet. 31De ha valaki azt mondja Istennek: Megbűnhődtem, többé nem teszek rosszat; 32te taníts meg arra, amit én nem látok: ha álnokságot követtem el, nem teszem többé! 33Talán büntesse meg őt is, csak mert te megveted? Most neked kell döntened, nem nekem; mit tudsz hát felelni? 34Ezt mondják majd nekem az értelmes emberek és a bölcs férfiú, aki engem hallgat: 35Jób beszél, de értelmetlenül, szavait nem fontolta meg. 36Bár sokáig tartana Jób próbatétele, mivel úgy felelt, mint az álnokok! 37Hiszen vétkét hűtlenséggel tetézi, gúnyolódva csapkod itt közöttünk, és egyre csak Isten ellen beszél.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet