⁴Elsorvasztotta húsom és bőröm, összetörte csontjaimat. ⁵Falat húzott körém, méreggel és fáradsággal kerített be engem. ⁶Vaksötétbe helyezett engem, mint a régen meghaltakat. ⁷Falat emelt körém, nem juthatok ki, súlyos bilincsbe vert. ⁸Ha segítségért kiáltok is, elzárkózik imádságom elől. ⁹Faragott kövekkel zárta el utamat, járhatatlanná tette ösvényemet. ¹⁰Olyan hozzám, mint a leselkedő medve, mint a rejtekhelyen lapuló oroszlán. ¹¹Lekergetett utamról, összetépett, elpusztított engem. ¹²Felvonta íját, és nyilai céltáblájává tett engem. ¹³Veséimbe eresztette tegzének nyilait. ¹⁴Nevetséges lettem minden nép előtt, és gúnydalt énekelnek rólam egész nap. ¹⁵Keserűséggel lakatott jól, bánattal itatott. ¹⁶Kavicsot rágatott velem, hamuba kényszerített engem. ¹⁷Elvette békességemet, elfeledtem, mi a jólét. ¹⁸Már azt gondoltam: Nem lehet reménykednem és bizakodnom az ÚRban! ¹⁹Üröm és méreg nyomorúságomra és hontalanságomra gondolnom; ²⁰mindig erre gondol, és elcsügged a lelkem. ²¹De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: ²²Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: ²³minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! ²⁴Az ÚR az én osztályrészem – mondom magamban –, ezért benne bízom. ²⁵Jó az ÚR azokhoz, akik benne reménykednek, akik hozzá folyamodnak. ²⁶Jó csendben várni az ÚR szabadítására. ²⁷Jó, ha a férfi már ifjúkorában igát hordoz. ²⁸Üljön hát magányosan, és maradjon néma, amikor ráteszik! ²⁹Hajtsa porba fejét, talán van reménysége! ³⁰Tartsa oda arcát, ha ütik, tűrje el, ha gyalázzák! ³¹Mert nem vet el örökre az Úr. ³²Még ha megszomorít is, irgalmaz, mert nagyon szeret. ³³Mert nem szíve szerint alázza és szomorítja meg az embereket. ³⁴Amikor lábbal tiporják e gy ország foglyait, ³⁵amikor az embert kiforgatják jogából, a Felséges szemei előtt zajlik ez; ³⁶amikor az ember nem jut a perben igazához, azt nem nézi el az Úr! ³⁷Ha bekövetkezik, amit valaki megmond, nem az Úr parancsából van-e az? ³⁸Nem a Felséges szavától függ a rossz is meg a jó is? ³⁹Miért siránkozik az élő ember, a férfi, ha vétkezett? ⁴⁰Inkább kutassuk, vizsgáljuk meg útjainkat, és térjünk meg az ÚRhoz! ⁴¹Emeljük föl szívünket és kezünket Istenhez, aki a mennyekben van: ⁴²Mi voltunk a vétkesek és engedetlenek, ezért nem bocsátottál meg. ⁴³Elzárkóztál haragodban, és üldöztél, kíméletlenül gyilkoltál bennünket. ⁴⁴Elzárkóztál felhőid mögé, nem jutott el hozzád az imádság. ⁴⁵Megvetett söpredékké tettél bennünket a többi nép között. ⁴⁶Föltátotta ránk a száját minden ellenségünk. ⁴⁷Rettegés és csapda lett a részünk, pusztulás és összeomlás. ⁴⁸Könny patakzik szememből népem összeomlása miatt. ⁴⁹Szemem szüntelen könnyezik, megállás nélkül, ⁵⁰míg le nem tekint, és meg nem látja a mennyekből az ÚR. ⁵¹Fáj a lelkem, ha látom városom lakóinak sorsát. ⁵²Vadásztak rám, mint a madárra, ellenségeim ok nélkül. ⁵³Verembe taszítottak engem, és köveket dobtak rám. ⁵⁴Összecsapott a víz a fejem fölött, már azt mondtam: Elvesztem! ⁵⁵Segítségül hívtam nevedet, URam, a verem mélyéről. ⁵⁶Meghallottad szavamat: Ne fogd be a füled sóhajtásom és kiáltásom előtt! ⁵⁷Mellém léptél, mikor kiáltottam hozzád, ezt mondtad: Ne félj! ⁵⁸Te perelted, Uram, peremet, és megváltottad életemet. ⁵⁹Láttad, URam, hogy csaltak a perlőim: ítéld meg igazságomat! ⁶⁰Láttad, milyen bosszúvágyók, mi mindent terveztek ellenem. ⁶¹Hallottad, URam, hogyan gyalázkodtak, mi mindent terveztek ellenem. ⁶²Engem rágalmaz egész nap támadóim szája. ⁶³Akár ülnek, akár állnak, nézd: rajtam gúnyolódnak! ⁶⁴Fizess meg nekik, URam, azért, amit elkövettek! ⁶⁵Adj nekik elborult elmét, ez legyen átkod rajtuk! ⁶⁶Üldözze haragod őket, pusztítsd ki őket az ÚR ege alól!

Negyedik ének: Az ostromolt Jeruzsálem ínsége

4 ¹Jaj, de megfeketedett az arany, elváltozott a színarany! Szétszórták a drágaköveket minden utcasarkon! ²Sionnak színaranyat érő drága fiait, jaj, csak cserépedénynek tekintették, fazekas keze munkájának! ³Még a sakálok is odatartják emlőiket kölykeiknek, és szoptatják őket, de népem leányai oly kegyetlenek lettek, mint a struccok a pusztában. ⁴A csecsemő nyelve ínyéhez tapadt a szomjúság miatt, a gyermekek kenyeret kértek, de senki sem tört nekik. ⁵Akik csemegéket szoktak enni, éhen pusztultak az utcákon, akiket bíborban neveltek, a szemétdombon turkáltak. ⁶Nagyobb volt népem bűne, mint Sodoma vétke, amely egy pillanat alatt elpusztult, kezét sem mozdíthatta benne senki. ⁷Előkelői tisztábbak voltak, mint a hó, fehérebbek, mint a tej, testük pirosabb volt, mint a korall, mintha zafírból metszették volna őket. ⁸Testük feketébb lett, mint a korom, nem ismerni rájuk az utcákon, bőrük a csontjukhoz tapadt, elszáradtak, mint a fa. ⁹Jobban jártak azok, akiket fegyver ölt meg, mint akik éhen haltak; azok átdöfve múltak ki, ezek pedig azért, mert elfogyott a föld termése. ¹⁰A gyöngéd lelkű asszonyok saját kezükkel főzték meg gyermekeiket, hogy legyen táplálékuk népem összeomlása idején. ¹¹Szabad folyást engedett haragjának az ÚR, kiöntötte izzó haragját. Lángba borította a Siont, megemésztette még az alapját is. ¹²Nem hitték a föld királyai, sem az egész világ lakói, hogy be tud hatolni az ostromló ellenség Jeruzsálem kapuin. ¹³Prófétáinak vétkei miatt, papjainak bűnei miatt történt ez, akik igazak vérét ontották benne. ¹⁴Vakon botorkáltak az utcákon, vértől beszennyezve; érinteni sem lehetett az öltözetüket. ¹⁵Félre az útból, tisztátalan – kiáltoztak feléjük –, félre, félre az útból, meg ne érintsétek! Ha botladozva eljutottak is a népek közé, azok azt mondták: Nem maradhatnak itt tovább! ¹⁶Maga az ÚR szolgáltatta ki őket, nem tekint rájuk többé. A papok személyét nem tisztelték, a véneknek sem kegyelmeztek. ¹⁷Már a szemünk is belefáradt, vártuk a segítséget, de hiába; őrhelyünkről lestük a népet, amely nem hozott szabadulást. ¹⁸Minden lépésünket figyelték, az utcára se mertünk kilépni. Elközeledett a vég, letelt az időnk, eljött a vég! ¹⁹Gyorsabbak voltak üldözőink, mint sasok az égen. A hegyeken hajszoltak bennünket, a pusztában leselkedtek ránk. ²⁰Az ÚR fölkentje, éltető leheletünk, foglyul esett vermükben, pedig azt gondoltuk, hogy oltalma alatt élhetünk a népek között. ²¹Örülj, örvendezz, Edóm leánya, aki Úc földjén laksz! Hozzád is odakerül még a pohár, te is lerészegedsz, és pőrére vetkőzöl. ²²Véget ért büntetésed, Sion leánya, nem maradsz tovább a fogságban! De a te bűnödet, Edóm leánya, számon kéri az ÚR, és leleplezi vétkeidet.

Ötödik ének: Könyörgés irgalomért

5 ¹Emlékezz, URam, mi történt velünk! Tekints ránk, és lásd meg gyalázatunkat! ²Örökségünk bitorlókra szállt, házunk idegenekre. ³Apátlan árvák lettünk, anyáink özvegyek. ⁴Vizünket pénzért isszuk, a saját fánkért is fizetni kell. ⁵Nyakunkon vannak elnyomóink, fáradozunk pihenés nélkül. ⁶Egyiptomnak adtunk kezet, meg Asszíriának, hogy legyen elég kenyerünk. ⁷Atyáink, akik vétkeztek, már nem élnek: nekünk kell hordoznunk bűneik terhét. ⁸Szolgák uralkodnak rajtunk, nincs, aki kiragadjon kezükből. ⁹Életünk kockáztatásával hordjuk be élelmünket, a pusztalakók fegyverétől veszélyeztetve. ¹⁰Bőrünk tüzel, mint a kemence, a kínzó éhségtől. ¹¹Meggyalázták az asszonyokat a Sionon, a szüzeket Júda városaiban. ¹²A vezéreket felakasztották, a véneket sem becsülték. ¹³Az ifjaknak kell a malomkövet forgatniuk, a gyermekek a fahordásban botladoznak. ¹⁴Nincsenek már vének a kapuban, nem muzsikálnak az ifjak. ¹⁵Odavan szívünk vidámsága, örömtánc helyett gyászolunk. ¹⁶Leesett fejünkről a koszorú, jaj nekünk, mert vétkeztünk! ¹⁷Ezért lett beteg a szívünk, emiatt lett homályos a szemünk, ¹⁸mert pusztaság lett a Sion hegye, rókák szaladgálnak rajta. ¹⁹De te, URam, trónodon ülsz örökké, királyi széked megmarad nemzedékről nemzedékre. ²⁰Miért feledkezel meg rólunk ilyen sokáig, miért hagysz el minket oly hosszú időn át? ²¹Téríts magadhoz, URam, és mi megtérünk, tedd újra olyanokká napjainkat, mint régen voltak! ²²Vagy talán végképp elvetettél minket, annyira megharagudtál volna ránk?

KNB SZIT STL BD RUF KG