⁴Elsorvasztotta húsomat és bőrömet,
összetörte csontjaimat.

⁵Körülbástyázott és bekerített engem
méreggel és gyötrelemmel.

⁶Sötétségben adott nekem lakást,
mint az örök halottaknak.

⁷Falat emelt körém, és nem mehetek ki,
súlyossá tette bilincsemet.

⁸Ha kiáltok és könyörgök is,
elnémítja imádságomat.

⁹Elfalazta útjaimat faragott kővel,
ösvényeimet görbévé tette.

¹⁰Olyan hozzám, mint a leselkedő medve,
mint oroszlán a rejtekben.

¹¹Útjaimat eltérítette, és széttépett,
elpusztított engem.

¹²Megfeszítette íját, és odaállított
célpontul a nyílnak.

¹³Veséimbe eresztette
tegzének nyilait.

¹⁴Nevetség tárgya lettem egész népemnek,
gúnydaluk tárgya egész nap.

¹⁵Jóltartott engem keserűséggel,
megittasított ürömmel.

¹⁶Kitörte kaviccsal fogaimat,
lenyomott engem a hamuba.

¹⁷Kitaszította a békességből lelkemet,
elfelejtettem a jólétet.

¹⁸Azt mondtam: »Elveszett dicsőségem
és reménységem az Úrban.«

¹⁹Emlékezz nyomorúságomra és hontalanságomra,
az ürömre és a méregre!

²⁰Jól emlékszik és elcsügged
bennem a lelkem.

²¹De azt fontolgatom szívemben,
azért reménykedem:

²²az Úr kegyelme, hogy nem vesztünk el,
mert nem fogyott el irgalma:

²³megújul minden reggel.
Nagy a te hűséged!

²⁴»Osztályrészem az Úr – mondja a lelkem –,
azért remélek benne.«

²⁵Jó az Úr azokhoz, akik benne bíznak,
a lélekhez, amely őt keresi.

²⁶Jó csendben várni
az Úr szabadítására.

²⁷Jó a férfinak, ha igát hordoz
már ifjúkorában.

²⁸Üljön egymagában,
és hallgasson, mert ő tette rá azt!

²⁹Tegye a porba száját,
talán van remény!

³⁰Tartsa oda arcát annak, aki üti,
teljék el gyalázattal!

³¹Mert nem taszít el
örökre az Úr.

³²Ha megszomorított is, irgalmaz
nagy kegyessége szerint.

³³Mert nem szívéből alázza meg
és szomorítja el az emberek fiait.

³⁴Amikor lábbal tiporják
az ország összes foglyát,

³⁵amikor elferdítik az ember jogát
a Fölséges színe előtt,

³⁶amikor megcsalják az embert perében, az Úr ezt nem látja?

³⁷Ki az, aki csak szólt, és megtörtént?
Nem az Úr parancsolta-e meg?

³⁸Nem a Fölséges szájából ered-e
a rossz és a jó is?

³⁹Miért panaszkodik az élő ember,
a férfi a vétkei miatt?

⁴⁰»Vizsgáljuk meg útjainkat, kutassuk át,
és térjünk vissza az Úrhoz!

⁴¹Emeljük fel szívünket kezünkkel együtt
Istenhez, aki az égben van!

⁴²Mivel mi vétkeztünk és lázadoztunk,
te nem bocsátottál meg.

⁴³Haragba burkolóztál, és üldöztél minket,
öltél, s nem kíméltél.

⁴⁴Felhőbe burkolóztál,
hogy ne hatoljon át az imádság.

⁴⁵Megvetett söpredékké tettél minket
a népek között.

⁴⁶Kitátotta ránk a száját
minden ellenségünk.

⁴⁷Rettegés és verem lett a részünk,
pusztulás és romlás.«

⁴⁸Patakzik a könny szememből
népem leányának romlása miatt.

⁴⁹Szemem könnyezik, és nem nyugszik,
mert nincs pihenés,

⁵⁰míg le nem tekint, és meg nem látja
az Úr az égből.

⁵¹Szemem fájdalmat okozott lelkemnek,
látva városom minden leányát.

⁵²Vadásztak rám,
mint a madárra,
ellenségeim ok nélkül.

⁵³A gödörbe taszították életemet,
és követ hajigáltak rám.

⁵⁴Összecsapott a víz fejem fölött,
azt mondtam: »Elvesztem!«

⁵⁵Segítségül hívtam nevedet, Uram,
a gödör mélyéből.

⁵⁶Hangomat hallottad: »Ne fogd be füledet
enyhületért való kiáltásom előtt!«

⁵⁷Közel jöttél aznap, amikor hívtalak,
s azt mondtad: »Ne félj!«

⁵⁸Te folytattad, Uram, a pert lelkemért,
s megváltottad életemet.

⁵⁹Láttad, Uram, sérelmemet,
szolgáltass hát igazságot nekem!

⁶⁰Láttad összes bosszújukat,
minden tervüket ellenem.

⁶¹Hallottad gyalázkodásukat, Uram,
minden tervüket ellenem.

⁶²Támadóim ajka és gondolata
ellenem irányul egész nap.

⁶³Akár leülnek, akár felkelnek,
nézd, én vagyok gúnydaluk tárgya.

⁶⁴Fizess meg nekik, Uram,
kezük műve szerint!

⁶⁵Adj nekik megátalkodott szívet,
átkod legyen rajtuk!

⁶⁶Üldözd haraggal, és pusztítsd el őket
eged alól, Uram!

4

¹Hogy elvesztette fényét az arany,
elváltozott a szép színarany!
Szétszórva hevernek a szentély kövei
minden utcasarkon.

²Sion drága fiait,
melyek színarannyal értek fel,
miként tekintették cserépkorsónak,
fazekas keze művének!

³Még a sakálok is tartják emlőiket,
szoptatják kölykeiket;
de népem leánya kegyetlen lett,
mint a struccok a sivatagban.

⁴A csecsemő nyelve
ínyéhez tapadt a szomjúságtól;
a gyermekek kenyeret kértek,
de nincs, aki szegne nékik.

⁵Akik ínyencségeket ettek,
elpusztultak az utcákon;
akik bíborban nevelkedtek,
átkarolták a szemétdombot.

⁶Nagyobb volt népem leányának bűne,
mint Szodoma vétke,
mely elpusztult egy szempillantás alatt,
pedig kéz nem is nyúlt hozzá.

⁷Nazírjai ragyogóbbak voltak a hónál,
fehérebbek a tejnél;
pirosabb volt testük a korallnál,
zafír az alakjuk.

⁸Sötétebb lett külsejük a koromnál,
nem lehet megismerni őket az utcákon;
összezsugorodott bőrük a csontjukon,
elszáradt, olyan lett, mint a fa.

⁹Jobb volt azoknak, akiket kard ölt meg,
mint azoknak, akiket éhség öl meg;
mert ők elepednek s halálra jutnak
a mező terméketlensége miatt.

¹⁰Gyengéd lelkű asszonyok
saját kezükkel főzték meg gyermekeiket,
s azok eledelükké lettek
népem leányának romlásakor.

¹¹Kitöltötte bosszúságát az Úr,
kiöntötte izzó haragját;
tüzet gyújtott Sionban,
s az megemésztette alapjait.

¹²Nem hitték a föld királyai,
s a földkerekség egyetlen lakója sem,
hogy bejuthat az ellenfél és ellenség
Jeruzsálem kapuin.

¹³Prófétáinak vétkei
és papjainak bűnei miatt,
akik igazak vérét
ontották benne.

¹⁴Vakon támolyogtak az utcákon,
vérrel beszennyezve,
úgyhogy nem lehetett
hozzáérni sem ruháikhoz.

¹⁵»Térjetek ki! Tisztátalan!«
– kiáltották nekik.
»Térjetek ki, térjetek ki! Ne érintsetek!«
Ha el is menekültek és elbujdostak,
azt mondták róluk a nemzetek között:
»Nem lehetnek itt tovább!«

¹⁶Az Úr arca szórta szét őket,
nem tekint többé rájuk.
A papokra nem voltak tekintettel,
a véneknek sem kegyelmeztek.

¹⁷Még mindig epedve vár a szemünk
a segítségre, de hiába!
Őrhelyünkről figyeltünk, várva
a nemzetre, mely nem szabadít meg.

¹⁸Lesték lépteinket,
úgyhogy nem járhattunk tereinken.
»Elközelgett a végünk, beteltek napjaink,
bizony, eljött a végünk!«

¹⁹Gyorsabbak voltak üldözőink,
mint a sasok az égen;
a hegyeken űztek minket,
a pusztában leselkedtek ránk.

²⁰Életünk lehelete, az Úr fölkentje
foglyul esett vermeikben,
akiről azt mondtuk: »Árnyékában
élünk majd a nemzetek között.«

²¹Örülj és vigadj csak, Edom leánya,
aki Úz földjén laksz!
Hozzád is eljut majd a kehely,
megrészegülsz, és levetkőzöl.

²²Véget ért bűnhődésed, Sion leánya,
nem visz többé fogságba téged.
Meglátogatott bűnödért, Edom leánya,
leleplezte vétkeidet.

5

¹Emlékezz, Uram, mi történt velünk,
tekints ránk és lásd gyalázatunkat!

²Örökségünk jövevényekre szállt,
házaink idegenekre.

³Árvák lettünk, és apátlanok,
anyáink olyanok, mint az özvegyek.

⁴Vizünket pénzért isszuk,
fánkat vételárért kapjuk.

⁵Nyakunkon vannak üldözőink,
elfáradtunk, és nincs nyugalmunk.

⁶Egyiptomnak nyújtottunk kezet,
s Asszíriának, hogy jóllakjunk kenyérrel.

⁷Atyáink vétkeztek, és nincsenek többé,
s mi hordozzuk bűneiket.

⁸Szolgák uralkodnak rajtunk,
nincs, aki kiragadjon kezükből.

⁹Életünk kockáztatásával szerezzük kenyerünket
kard elől a pusztában.

¹⁰Bőrünk izzik, mint a kemence,
a hevesen kínzó éhségtől.

¹¹Az asszonyokat meggyalázták Sionban,
a szüzeket Júda városaiban.

¹²A fejedelmeket felakasztották kezükkel,
a vének személyét nem tisztelték.

¹³Az ifjak malmot hajtanak,
és a gyermekek fahordásban rogyadoznak.

¹⁴A vének eltűntek a kapuból,
az ifjak abbahagyták hárfajátékukat.

¹⁵Eltűnt szívünk vidámsága,
gyászra fordult a körtáncunk.

¹⁶Leesett a koszorú a fejünkről;
jaj nekünk, mert vétkeztünk!

¹⁷Ezért lett szomorú a szívünk,
ezért homályosult el a szemünk;

¹⁸Sion hegye miatt, mely puszta lett,
rókák járkálnak rajta.

¹⁹De te, Uram, örökké megmaradsz,
trónod nemzedékről nemzedékre.

²⁰Miért feledkezel meg rólunk örökre,
miért hagysz el minket hosszú napokra?

²¹Téríts magadhoz, Uram, és megtérünk,
újítsd meg napjainkat, mint hajdan!

²²Vagy talán végképp elvetettél minket,
oly nagyon megharagudtál miránk?

KNB SZIT STL BD RUF KG