Keresés a Bibliában

A keleti kaput zárva kell tartani

44 1Azután visszavitt engem a szentély keletre néző külső kapujához, de az zárva volt. 2Akkor ezt mondta nekem az ÚR: Ez a kapu zárva marad. Nem nyithatják ki, és nem mehet be rajta senki, mert az ÚR, Izráel Istene ment be rajta; ezért marad zárva. 3Csak a fejedelem tartózkodhat ott, és étkezhet az ÚR színe előtt, mivel fejedelem ő. A kapu csarnoka felől menjen be, és arra is jöjjön ki.

A léviták szolgálati beosztása

4Azután bevitt engem az északi kapun a templom elé, és láttam, hogy az ÚR dicsősége betöltötte az ÚR házát. Ekkor arcra borultam. 5Az ÚR ezt mondta nekem: Emberfia! Jó figyeld meg: nyisd ki jól a szemedet, és hallgasd meg mindazt figyelmesen, amit elmondok neked az ÚR házára vonatkozó rendelkezésekről és törvényekről! Jól figyelj arra, hogy kik mehetnek be a templomba, és kiket kell eltávolítani a szentélyből! 6Mondd meg Izráelnek, ennek az engedetlen népnek: Így szól az én Uram, az ÚR: Elég volt már mindenféle utálatos dolgotokból, Izráel háza! 7Hiszen idegeneket, körülmetéletlen szívű és testű embereket engedtetek bejönni; jelenlétük szentélyemben meggyalázta házamat, amikor kenyeret, kövérjét és vért hoztatok nekem áldozatul. Ezzel megszegtétek szövetségemet, tetézve utálatos dolgaitokat. 8Nem ti végeztétek a tennivalókat a szent dolgok körül, hanem rájuk bíztátok, hogy azok végezzék a tennivalókat helyettetek az én szentélyemben.
9Ezt mondta az én Uram, az ÚR: Az idegenek, az Izráel fiai között élő körülmetéletlen szívű és testű idegenek nem mehetnek be a szentélyembe. 10Azok a léviták pedig, akik eltávolodtak tőlem, amikor tévelygett Izráel – tévelygett, mert a bálványokat követte –, bűnhődjenek bűnükért, 11és ilyen szolgálatot teljesítsenek a szentélyemben: őrködjenek a templom kapuinál, és szolgáljanak a templomnál! Ők vágják le a nép égőáldozatát és véresáldozatát, és álljanak szolgálatukra! 12Mivel bálványaik előtt szolgálták őket, és ezzel bűnbe vitték Izráel házát, azért felemelt kézzel tettem esküt arra – így szól az én Uram, az ÚR –, hogy bűnhődni fognak bűnükért. 13Nem járulhatnak elém, hogy mint papok szolgáljanak nekem, és nem nyúlhatnak a nekem szentelt dolgokhoz, sem az igen szent áldozatokhoz. Szégyenkezve kell viselniük utálatos tetteik következményét. 14Arra rendelem őket, hogy a templom körül végezzék a tennivalókat, mindenféle szolgálatot és mindazt, amit el kell ott végezni.

A papi szolgálat kiváltsága

15De a Cádók leszármazottai közül való lévita papok, akik szentélyemben végezték tennivalójukat, amikor Izráel fiai tévelyegtek, ők elém járulhatnak, hogy szolgáljanak engem. Ők állhatnak színem elé, hogy kövérjét és vért mutassanak be nekem áldozatul – így szól az én URam, az ÚR. 16Ők mehetnek be a szentélyembe, és ők járulhatnak asztalomhoz, hogy engem szolgáljanak; ők végezhetik előttem a tennivalókat! 17Ha bemennek a belső udvar kapuihoz, vászonruhába öltözzenek! Ne viseljenek gyapjúruhát, amikor szolgálatukat végzik a belső udvar kapuinál és a templomban. 18Vászonsüveget viseljenek a fejükön, és vászonnadrágot a derekukon. Ne öltözzenek úgy föl, hogy megizzadjanak! 19Ha pedig kijönnek a külső udvarba a kint levő néphez, vessék le azt a ruhájukat, amelyben a szolgálatot végezték, és tegyék le azt a szent kamrákban! Öltözzenek másik ruhába, hogy a szent ruhájukkal meg ne érintsék a népet! 20Fejüket ne borotválják kopaszra, de hosszú hajat se növesszenek, hanem egyenletesen nyírassák a hajukat! 21A papok nem ihatnak bort, amikor a belső udvarba mennek. 22Özvegy vagy elbocsátott asszonyt nem vehetnek feleségül, csak Izráelből származó hajadont; papnak az özvegyét azonban elvehetik. 23Oktassák a népemet, hogy különbséget tudjon tenni a szent és a közönséges között, és tanítsák meg őt a tisztátalan és tiszta megkülönböztetésére! 24Peres ügyekben ők álljanak elő ítélkezni: az én törvényeim alapján ítélkezzenek! Ünnepeimre vonatkozó minden törvényemet és rendelkezésemet tartsák meg, és szombatjaimat szenteljék meg!
25Halotthoz nem mehet, nehogy tisztátalanná váljék. Csak apjáért, anyjáért, fiáért, leányáért, testvéréért vagy nővéréért – ha az még nem volt férjnél – vállalhatja a tisztátalanságot. 26Megtisztulása után számoljanak hét napot! 27És amikor újra bemegy a szent helyre, a belső udvarba, hogy szolgálatot végezzen a szentélyben, mutasson be vétekáldozatot – így szól az én Uram, az ÚR.
28Lesz nekik örökségük: én leszek az örökségük! Ezért ne adjatok nekik birtokot Izráelben: én leszek az ő birtokuk! 29Az ételáldozatból, a vétekáldozatból és a jóvátételi áldozatból fognak élni, és övék lesz mindaz, amit Izráelben esküvel szentelnek az ÚRnak. 30Minden első termésnek és minden felajánlásnak a legjava, bármiből ajánljátok fel, a papoké lesz. A tésztátokból készült első lepényt is adjátok a papnak, hogy áldás nyugodjék házatokon! 31Semmiféle döglött vagy széttépett állatot, legyen az madár vagy egyéb állat, nem ehetnek a papok.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet