Keresés a Bibliában

Pál nyíltsága viszonzásra vár

11Szánk megnyílt, szívünk kitárult előttetek, korinthusiak:

KNB SZIT STL BD RUF KG


A galaták is a hit hallásából kapták a Lelket

3 1Ó, esztelen galaták, ki igézett meg titeket, akiknek szeme előtt úgy írtuk le Jézus Krisztust, mintha közöttetek feszítették volna meg?

KNB SZIT STL BD RUF KG


14Akkor a testvérek azonnal továbbküldték Pált, hogy menjen a tengerpartra. Szilász és Timóteus azonban ott maradt. 15Pált pedig elvitték kísérői egészen Athénig, majd visszatértek azzal az utasítással, hogy Szilász és Timóteus minél hamarabb menjen hozzá. 2Ott találkozott egy Akvila nevű pontuszi származású zsidóval, aki nemrég jött Itáliából feleségével, Priszcillával, mivel Klaudiusz elrendelte, hogy minden zsidó távozzék Rómából. Pál csatlakozott hozzájuk, 3és mivel ugyanaz volt a mestersége, náluk lakott és dolgozott, ők ugyanis sátorkészítő mesterek voltak. 9De másodszor is megszólalt a hang az égből: Amit Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak.

Saul üldözi az egyházat

8 1Saul pedig egyetértett István megölésével. Azon a napon nagy üldözés kezdődött a jeruzsálemi gyülekezet ellen, és az apostolok kivételével mind szétszóródtak Júdea és Samária területén. 2Kegyes férfiak azonban eltemették Istvánt, és nagyon megsiratták. 3Saul pedig pusztította az egyházat, házról házra járt, férfiakat és nőket hurcolt el, és börtönbe vetette őket.

Fülöp Krisztust hirdeti Samáriában

4Akik pedig szétszóródtak, elmentek, és hirdették az igét. 11Az Úr pedig így szólt hozzá: Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának hívnak, és keresd meg Júdás házában a tarzuszi Sault: mert íme, imádkozik,

KNB SZIT STL BD RUF KG


27Jónak látták ezt, de tartoznak is ezzel nekik, mert ha a népek részesültek az ő lelki javaikban, akkor tartoznak is azzal, hogy anyagiakkal szolgáljanak nekik.

KNB SZIT STL BD RUF KG