Keresés a Bibliában

Pál érkezéséig rendeződjék a gyülekezet

13 1Most harmadszor megyek hozzátok: „Két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást!” 10Azért írom ezeket távollétemben, hogy ottlétemkor ne kelljen keményen bánnom veletek aszerint a hatalom szerint, amelyet az Úr nekem építésre, és nem rombolásra adott. 3ha ugyan nem bizonyulunk felöltözve is mezíteleneknek. 4Mert mi is, akik e sátorban vagyunk, megterhelten sóhajtozunk, minthogy nem szeretnénk ezt levetni, hanem felölteni rá amazt, hogy a halandót elnyelje az élet. 5Isten pedig, aki minket erre felkészített, a Lélek zálogát adta nekünk.

KNB SZIT STL BD RUF KG