Elizeus és a súnémi asszony fia

⁸Egyszer Elizeus elment Súnémba. Volt ott egy jómódú asszony, aki marasztalni szokta őt, hogy ott egyék. Ezért ahányszor csak arra járt, betért hozzá enni. ⁹Az asszony így szólt a férjéhez: Nézd csak, én tudom, hogy Isten szent embere az, aki mindig betér hozzánk. ¹⁰Építsünk neki egy kis felső szobát, tegyünk bele ágyat, asztalt, széket és mécsest, hogy ott szálljon meg, amikor hozzánk jön! ¹¹Történt egyszer, hogy odaérkezett Elizeus, megszállt a felső szobában, és lefeküdt ott. ¹²Majd ezt mondta Géhazinak, a szolgájának: Hívd ide ezt a súnémi asszonyt! Az odahívta az asszonyt, aki megállt előtte. ¹³Még ezt is mondta a szolgájának: Mondd meg neki: Látom, hogy milyen figyelmesen gondoskodsz rólunk. Mit tehetek érted? Nincs-e valami, amiről szót válthatnék az érdekedben a királlyal vagy a hadseregparancsnokkal? De ő így felelt: Hiszen itt lakom, a saját népem körében. ¹⁴Elizeus ezt mondta: Mégis mit tehetnék érted? Géhazi közbeszólt: Hiszen nincs fia, a férje meg öreg. ¹⁵Elizeus így szólt: Hívd ide az asszonyt! Amikor odahívta, az megállt az ajtóban. ¹⁶Elizeus így szólt: Egy év múlva fiút ölelsz. Az asszony így felelt: Ugyan, uram, Isten embere, ne ámítsd a te szolgálóleányodat! ¹⁷De teherbe esett az asszony, és egy év múlva fiút szült – abban az időben, amelyet Elizeus megmondott neki.
¹⁸Amikor nagyobb lett a gyermek, kiment egyszer az apja után az aratókhoz. ¹⁹Egyszer csak azt mondta az apjának: Jaj, a fejem, a fejem! Az apja megparancsolta a szolgájának, hogy vigye el az anyjához. ²⁰Az föl is vette, és elvitte az anyjához; ott üldögélt az ölében délig, akkor aztán meghalt. ²¹Az anyja fölment, és lefektette Isten emberének az ágyára, rázárta az ajtót, és elment. ²²Odahívta a férjét, és így szólt: Küldj ide egy szolgát meg egy szamarat, hadd siessek el az Isten emberéhez, aztán visszatérek. ²⁷De amikor odaért az Isten emberéhez a hegyre, átkarolta a lábát. Géhazi odalépett, hogy félretaszítsa, de az Isten embere így szólt: Ne bántsd, hiszen el van keseredve, és az Úr eltitkolta előlem, nem jelentette ki ezt nekem. ²⁸Az asszony ezt mondta: Uram, talán én kértem fiút? Nem azt mondtam, hogy ne hitegess engem?! ²⁹Akkor Elizeus így szólt Géhazihoz: Övezd fel a derekadat, vedd kezedbe a botomat, és indulj! Ha valakivel találkozol, ne köszönj neki, és ha neked köszönnek, ne válaszolj! Tedd a botomat a fiú arcára! ³⁰De a fiú anyja így szólt: Az élő Úrra és az életemre mondom, hogy nem hagylak itt! Elindult tehát Elizeus, és ment az asszony után.
³¹Géhazi már előttük odaért, és a botot a fiú arcára tette, de az nem szólt, és nem mutatott életjelet. Visszatért tehát Elizeushoz, és jelentette neki, hogy nem ébredt fel a fiú. ³²Ekkor Elizeus bement a házba, ahol a fiú holtan feküdt az ágyán. ³³Bement, bezárta kettőjük mögött az ajtót, és imádkozott az Úrhoz. ³⁴Majd fellépett az ágyra, ráfeküdt a gyermekre, és rátette száját a szájára, szemét a szemére, tenyerét a tenyerére. Ahogy így ráhajolt, fölmelegedett a gyermek teste. ³⁵Azután egy darabig föl-alá járkált a házban, majd ismét odalépett, és ráhajolt. Ekkor a fiú tüsszentett hétszer egymás után, és felnyitotta a szemét. ³⁶Ő pedig odahívta Géhazit, és azt mondta: Hívd ide a súnémi asszonyt! Az odahívta, és amikor odament hozzá, így szólt: Viheted a fiadat. ³⁷Az asszony odament, a lába elé vetette magát, és a földre borult. Azután fogta a fiát, és kiment.

KNB SZIT STL BD RUF KG