Keresés a Bibliában

31Huszonhárom éves volt Jóáház, amikor uralkodni kezdett, és három hónapig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Hamútal volt, Jirmejá leánya, Libnából. 32Azt tette, amit rossznak lát az ÚR, egészen úgy, ahogyan elődei tették. 33De Nékó fáraó fogságba vetette őt Riblában, Hamát földjén, hogy ne uralkodhassék Jeruzsálemben, az országra pedig száz talentum ezüst és egy talentum arany hadisarcot vetett ki.

Jójákím uralkodása – (Vö. 2Krón 36,4-8)

34Nékó fáraó ezután Eljákímot, Jósiás fiát tette királlyá apja, Jósiás után, és a nevét Jójákímra változtatta. Jóáházt pedig magával vitte, aki így Egyiptomba került, és ott halt meg.

KNB SZIT STL BD RUF KG