Keresés a Bibliában

5Én tehát, mivel már nem győztem türelemmel, elküldtem hozzátok, hogy megtudjam a hitetekről, nem kísértett-e meg titeket a kísértő, és nem lett-e hiábavalóvá a mi fáradozásunk.
6Most azonban megjött tőletek Timóteus, és jó hírt hozott nekünk hitetekről és szeretetetekről, arról is, hogy szívesen emlékeztek ránk mindenkor, sőt látni szeretnétek minket, ahogyan mi is titeket. 8Mert akkor élünk igazán, ha ti szilárdan álltok az Úrban.

KNB SZIT STL BD RUF KG


10Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkeznék cselekedeteitekről és arról a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és most is szolgáltok.

KNB SZIT STL BD RUF KG


A keresztyén hit nem személyválogató

2 1Testvéreim, amikor a dicsőséges Urunkba, Jézus Krisztusba vetett hitetek szerint éltek, ne legyetek személyválogatók. 17Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.

KNB SZIT STL BD RUF KG