²⁴Dávid tehát elrejtőzött a mezőn. És amikor eljött az újhold, a király asztalhoz ült, hogy egyék. ²⁵Leült a király a székére, mint máskor, a fal melletti székre; vele szembe Jónátán, Saul mellé pedig Abnér ült; Dávid helye azonban üresen maradt. ²⁶De Saul semmit sem szólt azon a napon, mert azt gondolta: Történhetett vele valami, ezért nem tiszta. Igen, biztosan nem tiszta!
²⁷Amikor azonban másnap, az újhold utáni napon is üresen maradt Dávid helye, ezt kérdezte Saul a fiától, Jónátántól: Miért nem jött el Isai fia se tegnap, se ma az étkezésre? ²⁸Jónátán így felelt Saulnak: Engedélyt kért tőlem Dávid, hogy elmehessen Betlehembe. ²⁹Ezt mondta ugyanis: Engedj el engem, mert áldozati lakomája van nemzetségünknek a városban, és rám parancsolt a bátyám. Azért, ha jóindulattal vagy hozzám, engedd meg, hogy elmenjek megnézni a testvéreimet. Ezért nem jött el a király asztalához.
³⁰Akkor elöntötte Sault a düh Jónátán miatt, és ezt mondta neki: Te romlott és engedetlen fajzat! Jól tudom, hogy te Isai fiát pártolod a magad szégyenére és anyád gyalázatára. ³¹Mert míg Isai fia él a földön, nem lesz belőled és a királyságodból semmi. Azért küldj érte, és hozasd ide hozzám, mert a halál fia ő!
³²Jónátán azonban így válaszolt apjának, Saulnak: Miért kell meghalnia? Mit követett el? ³³Erre Saul feléje dobta a lándzsáját, és át akarta vele ütni. Ekkor megértette Jónátán, hogy apja elhatározta Dávid megölését. ³⁴Majd fölkelt Jónátán az asztaltól izzó haraggal. Nem evett semmit az újhold második napján, mert bánkódott Dávid miatt, akit gyalázott az apja.

Dávid és Jónátán búcsúja

³⁵Reggel azután kiment Jónátán a mezőre a Dáviddal megbeszélt időben, és egy kisfiú volt vele. ³⁶Ezt mondta a fiúnak: Szaladj, és keresd meg a nyilakat, amelyeket kilövök! A fiú elfutott, ő pedig úgy lőtt ki egy nyilat, hogy túlmenjen rajta. ³⁷Amikor a fiú arra a helyre ért, ahova Jónátán a nyilat lőtte, Jónátán utánakiáltott a fiúnak: Messze előtted van a nyilam! ³⁸Még ezt is utánakiáltotta Jónátán a fiúnak: Siess, fuss, meg ne állj! A fiú fölkapta Jónátán nyilát, és visszament az urához. ³⁹A fiú semmiről sem tudott, így csak Jónátán és Dávid értette a dolgot. ⁴⁰Azután odaadta Jónátán a vele levő fiúnak a fegyvereket, és ezt mondta neki: Eredj, vidd be a városba. ⁴¹A fiú elment, Dávid pedig fölkelt a kő déli oldala mellől, arcával a földig hajolt, és háromszor leborult. Azután megcsókolták egymást, megsiratták egymást, míg csak Dávid erőt nem vett magán. ⁴²Akkor ezt mondta Jónátán Dávidnak: Menj el békével! Abban pedig, amiről mindketten megesküdtünk az ÚR nevére, legyen az ÚR a tanú közöttünk és utódaink között mindörökre!

Dávid a nóbi szentélybe menekül

21 ¹Dávid ezután útnak indult, Jónátán pedig visszament a városba.

KNB SZIT STL BD RUF KG