²⁴Dávid tehát elrejtőzött a mezőn és eljött az újhold napja és a király lakomához ült. ²⁵Amikor a király, ahogy szokott, leült a fal mellett levő székére, Jonatán felállt. Ábner is leült Saul mellé, de Dávid helye üresen maradt. ²⁶Saul aznap nem szólt semmit, mert azt gondolta, hogy talán történt vele valami, amiért nem tiszta, s még nem tisztult meg. ²⁷Amikor eljött az újhold másodnapja, Dávid helye megint üresen maradt. Azt mondta erre Saul Jonatánnak, a fiának: »Miért nem jött el Izáj fia sem tegnap, sem ma a lakomára?« ²⁸Jonatán erre azt felelte Saulnak: »Igen kért engem, hadd mehessen Betlehembe. ²⁹Azt mondta: ‘Engedj el, mert most ünnepi áldozat van városomban, s egyik testvérem meghívott; ha tehát kegyelmet találtam szemedben, hadd menjek el most hamarosan, hogy megnézzem testvéreimet.’ Ezért nem jött el a király asztalához.«
³⁰Megharagudott erre Saul Jonatánra és azt mondta neki: »Te, férfit önként magához ragadó asszony fia! Talán bizony nem tudom, hogy szereted Izáj fiát a magad szégyenére és gyalázatos anyád szégyenére? ³¹Pedig mindaddig, amíg Izáj fia a földön él, sem személyed, sem királyságod nem áll szilárdan! Most azért tüstént küldj el, s hozasd ide hozzám, mert halál fia!« ³²Jonatán erre azt felelte Saulnak, az apjának: »Miért haljon meg? Mit követett el?« ³³Erre Saul megragadta a dárdát, hogy keresztüldöfje. Megértette erre Jonatán, hogy apja elhatározta, hogy megöli Dávidot. ³⁴Éppen azért Jonatán dühödt haraggal felkelt az asztaltól és semmit sem evett az újhold másodnapján, mert bánkódott Dávid miatt, hogy apja gyalázattal illette.
³⁵Amikor aztán megvirradt a reggel, Jonatán a Dáviddal való megállapodás szerint kiment egy kis fiúval a mezőre. ³⁶Ott azt mondta a fiúnak: »Eredj, s hozd vissza nekem a nyilakat, amelyeket ellövök.« Amikor azonban a fiú elszaladt, ellövött egy másik nyilat a fiún túlra. ³⁷Amikor a fiú arra a helyre jutott, ahol az a nyíl volt, amelyet Jonatán először lőtt ki, utána kiáltott Jonatán a fiúnak: »Íme, ott, tovább, rajtad túl is van egy nyíl.« ³⁸Majd ismét a fiú után kiáltott: »Siess gyorsan, ne állj meg!« Felszedte tehát a fiú Jonatán nyilait, s visszavitte urához, ³⁹de hogy miről van szó, egyáltalán nem tudta, mert csak Jonatán és Dávid tudta a dolgot.
⁴⁰Ekkor Jonatán odaadta fegyvereit a fiúnak, s azt mondta: »Eredj, s vidd be a városba.« ⁴¹Amikor aztán a fiú elment, Dávid felkelt dél felé néző helyéről, arcával a földre borult és háromszor meghajtotta magát, majd megcsókolták egymást és sírtak mindketten, de kivált Dávid. ⁴²Azt mondta aztán Jonatán Dávidnak: »Eredj békességgel. Amire megesküdtünk mindketten az Úr nevében, ezekkel a szavakkal: Az Úr legyen köztem és közötted s az én ivadékom s a te ivadékod között – az álljon mindörökké.«
21 ¹Felkerekedett erre Dávid és elment, Jonatán pedig visszament a városba.

KNB SZIT STL BD RUF KG