²⁴Ezután Dávid elrejtőzött a határban. Amikor elérkezett az újhold ünnepe, a király asztalhoz ült, hogy egyen. ²⁵A szokásos helyét foglalta el, a fal melletti helyet. Jonatán szemközt ült vele, Abner Saul mellett ült, Dávid helye meg üresen maradt. ²⁶Ezen a napon Saul nem szólt semmit. Azt gondolta: „Valami történt vele, s nem tiszta.” ²⁷Hanem amikor másnap, az újhold napja utáni napon is üres maradt Dávid helye, így szólt Saul fiához, Jonatánhoz: „Miért nem jött Izáj fia sem tegnap, sem ma enni?” ²⁸Jonatán ezt felelte: „Dávid hirtelen engedélyt kért tőlem, hogy elmehessen Betlehembe. ²⁹Azt mondta: Engedj, hadd menjek el, mert családi áldozat lesz ott a városban, és meghívtak a testvéreim. Ha elnyertem tetszésedet, engedd meg, hogy meglátogassam testvéreimet. Ezért nem jelent meg a király asztalánál!” ³⁰Saul haragra lobbant Jonatán ellen, és azt mondta neki: „Te elvetemült fiú! Azt hiszed, nem tudom, mennyire ragaszkodol – szégyenedre és anyád méhének szégyenére – Izáj fiához? ³¹Ameddig Izáj fia a földön él, addig sem te, sem királyságod nincs biztonságban. Küldj hát érte és hozasd nekem ide, mert halál fia!” ³²Jonatán válaszolt apjának, s e szavakat intézte hozzá: „De hát miért kell meghalnia? Mit tett?” ³³Erre Saul meglendítette a lándzsáját, hogy beledöfje, s Jonatán látta: apjának elhatározott szándéka, hogy megölje Dávidot. ³⁴Azért izzó haraggal fölkelt az asztaltól, és újhold másnapján nem evett semmit. Nagyon sajnálta Dávidot, amiért apja ellene tört. ³⁵Reggel Jonatán kiment a határba, amint megegyeztek benne Dáviddal. Egy szolga kísérte. ³⁶Azt mondta szolgájának: „Fuss és keresd meg a nyilakat, amelyeket kilövök.” Míg a szolga futott, kilőtte fölötte a nyilát. ³⁷Amikor a szolga odaért, ahol a nyíl volt, amelyet Jonatán kilőtt, Jonatán odakiáltotta neki: „Nem rajtad túl van a nyíl?” ³⁸Aztán Jonatán még egyszer odaszólt a szolgának: „Gyorsan, siess, ne ácsorogj!” Jonatán szolgája fölvette a nyilat és odavitte urának. ³⁹A szolga nem vett észre semmit, csak Jonatán és Dávid tudtak a dologról. ⁴⁰Ezután Jonatán odaadta fegyverét a szolgájának, és azt mondta neki: „Menj, és vidd vissza a városba!” ⁴¹Amikor a szolga elment, Dávid előjött a kőrakás mögül, háromszor arcra borult a földön és háromszor meghajolt. Aztán megölelték egymást és mind a ketten sírtak. ⁴²Majd ezt mondta Jonatán Dávidnak: „Menj békével! Amire esküt tettünk az Úr nevére, arra az Úr a tanú közted és köztem, utódaid és utódaim közt, örökre.” 21 ¹Aztán Dávid fölállt és elment, Jonatán meg visszatért a városba.

KNB SZIT STL BD RUF KG