Keresés a Bibliában

2látták az istenfiak, hogy szépek az emberek leányai, ezért feleségül vették közülük mindazokat, akiket kiválasztottak maguknak. 5Amikor látta az ÚR, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz, 4Abímelek azonban még nem közeledett hozzá, ezért azt mondta: Uram, az igaz népet is megölöd? 5Hiszen ő mondta nekem, hogy a húga, az asszony meg azt mondta róla, hogy a bátyja! Én tiszta szívvel és ártatlan kézzel tettem ezt. 29Abrám és Náhór megházasodtak: Abrám feleségének Száraj volt a neve, Náhór feleségének pedig Milká volt a neve: ő Háránnak, Milká apjának és Jiszká apjának volt a leánya.

KNB SZIT STL BD RUF KG


Isten és a mammon (Lk 16,13)

24Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket fogja gyűlölni, a másikat pedig szeretni, vagy az egyikhez ragaszkodik majd, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

6,24 mammon: Arám szó, a vagyon, a pénz megszemélyesítése