Keresés a Bibliában

2látták az Isten fiai, hogy az emberek leányai szépek, és feleségül vették közülük mindazokat, akiket kiszemeltek. 5Amikor azonban az Úr látta, hogy nagy az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve minden gondolata folyton gonoszra irányul, 4De Abimelek nem érintette még őt. Azt mondta tehát: »Uram, hát gyanútlan és igaz népet ölsz meg? 5Hát nem ő maga mondta nekem: ‘Ő az én húgom?’ És az is azt mondta: ‘Ő az én bátyám!’ Szívem gyanútlanságában, s kezem tisztaságában cselekedtem ezt!« 29Ábrám és Náchor pedig feleséget vettek maguknak: Ábrám feleségének a neve Sárai volt, Náchor feleségének a neve pedig Melka. Ez Háránnak, Melka apjának és Jeszka apjának volt a lánya.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

6,5 Isten »kötve van« a teremtett világhoz (mert szereti): látja, bánkódik rajta.


24Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy tiszteli az egyiket, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.

KNB SZIT STL BD RUF KG