Keresés a Bibliában

50

1Ászáf zsoltára.
Szól az Úr, az istenek Istene,
és szólítja a földet
napkelettől napnyugatig.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

50,1 Prófétai intő beszéd, a királyok korának vége felé keletkezett, és a liturgikus használat ágyazta be a hagyományba. Izrael összegyülekezik az istentiszteletre: a hívők készek arra, hogy a törvény szerint áldozatot mutassanak be Istennek, szó szerint teljesítve az előírásokat. Álszent viselkedésük miatt azonban veszélybe kerülnek: áldozatokat mutatnak be, a szövetségről beszélnek, de közben a tetteik nincsenek összhangban mindezzel, így magukra vonják Isten haragját. Ászáf (1) egy énekes céh megalapítója, az egyetlen, amely megmaradt a fogság után is (Ezdr 2,41). Ők írták le a 73-83. zsoltárokat.

50,1 A közösség összegyűlt az ünnepi istentiszteletre a templomban. Dicsőítő énekeket énekelnek, áldozatokat mutatnak be, hogy bizonyítsák a szövetséghez való hűségüket. Ekkor Isten megmutatkozik nekik viharban és villámban. Meghatározza, hogyan kell Izraelnek megtartania a szövetséget.