Jegyzetek

37,1 Alfabetikus tanító költemény a késő-fogság utáni időkből. Egy bölcs kifejti véleményét a problémáról, mely minden időben foglalkoztatja a hivőket: akik elhagyják Istent, jólétben és boldogságban élnek, a jók pedig szenvednek. Sokféle kifejezéssel és fordulattal kifejti: Isten van, és igazságos. Gondoskodik arról, hogy megvédje a hívők »érdekeit«. Csak az kerül bajba, aki megszakítja kapcsolatát Istennel. Többször is említi azokat, akik a »földet lakják«, akik »birtokolják« és »öröklik« (3.9.11.18.22.29.). A kifejezés eredetileg az Ígéret földjén lakó izraelita népet jelölte. Később változott a jelentése. A »földet öröklik« itt már azt jelenti, hogy »boldogok és boldogan élnek«. Később, körülbelül az Újszövetség korától kezdi jelölni »a föld« a végidei »Isten országát« (vö. Mt 5,5). A mérce tehát nem társadalmi, hanem vallási: nem azok lesznek »örökösök«, akik milliókat keresnek, hanem az igazak. A tanító költemény felépítése egyszerű: bevezetés (1-5), az istentelenek nem jutnak semmire (6-15), az ember boldogsága Isten áldásában rejlik (16-26), a hűség jutalma boldogság (27-34), végkövetkeztetés (35-40).