146
1ALLELUJA!
Dicsérd lelkem, az Urat!
2Dicsérem az Urat, amíg csak élek,
zsoltárt énekelek Istenemnek, amíg csak leszek.
3Ne bízzatok fejedelmekben,
emberek fiaiban, akik nem segíthetnek!
4Ha lelkük elszáll, visszatérnek a földbe,
terveik még aznap mind megsemmisülnek.
5Boldog, akinek segítője Jákob Istene,
akinek az Úrban, az ő Istenében van reménye!
6Ő alkotta az eget és a földet,
a tengert és mindent ami bennük van.
Hűségét megtartja örökre,
7igazságot szerez a méltatlanul szenvedőknek,
kenyeret ad az éhezőknek.
Az Úr megszabadítja a foglyokat,
8az Úr a vakokat látóvá teszi,
az Úr felemeli a lesújtottakat,
az Úr az igazakat szereti.
9Az Úr megoltalmazza a jövevényeket,
felkarolja az özvegyet és az árvát,
de elpusztítja a bűnösök útjait.
10Király az Úr mindörökké,
a te Istened, Sion, nemzedékről nemzedékre.
Jegyzetek
146,1 Himnusz, késő fogság utáni. A szöveg fordulatai a korábbi dicsőítő énekekből származnak. Ezzel a zsoltárral kezdődik az ún. »Alleluja zsoltárok« csoportja (146-150. zsoltárok: dicsőítésre hívással kezdődnek és fejeződnek be), amelyek a zsidó reggeli imához tartoznak. Alleluja: szó szerint azt jelenti »dicsérjétek Ja-t (Jahvét)!«.