A Zsoltárok könyve

139. ZSOLTÁR (138) 139 *Az ember a mindentudó Isten előtt¹A karvezetőnek: Dávid zsoltára.
Uram, te megvizsgáltál és ismersz engem,
²tudod, ha leülök és ha fölkelek.
Messziről ismered gondolataimat,
³számontartod, ha járok-kelek, vagy pihenek.
Előre ismered minden utamat.
⁴Még nyelvemen sincs a szó,
és te már érted egészen, Uram.
⁵Minden oldalról körülveszel engem,
és fölöttem tartod kezedet.
⁶Oly nagy, oly csodálatos nekem ez a tudás:
ésszel föl sem érhetem!
⁷Hová mehetnék lelked elől,
hová bújhatnék színed elől?
⁸Ha fölmennék az ég magasába, te ott vagy,
ha alászállnék az alvilágba, jelen vagy.
⁹Ha felölteném a hajnal szárnyát,
és a tenger szélső határára szöknék,
¹⁰ott is a te kezed vezetne,
és jobbod tartana engem.
¹¹Mondhatnám: „Borítson be a sötétség,
és váljon éjszakává köröttem a fény”,
¹²de neked nem sötét a sötétség,
és az éj, mint a nappal, oly világos előtted.
Fény és sötétség neked ugyanaz.
¹³Bizony te formáltad bensőm,
és anyám méhében te szőtted a testem.
¹⁴Dicsőítelek téged, mert olyan csodálatosan alkottál,
tudom jól, milyen csodálatos minden műved!
*¹⁵Létem nem volt titokban előtted,
amikor a föld ölén rejtve formálódtam.
¹⁶Még alakot sem nyertek tagjaim, és szemed már látott engem.
Könyvedben már minden fel volt jegyezve rólam:
napjaim már eltervezted,
mielőtt egy is eltelt volna belőlük.
¹⁷Milyen tiszteletre méltók előttem gondolataid, Istenem,
milyen hatalmas a számuk!
¹⁸Megszámlálnám őket, de számosabbak a homokszemeknél,
ha végükre is érnék, még mindig csak nálad tartanék.
*¹⁹Bárcsak megsemmisítenéd a gonoszokat, Istenem,
és eltávolítanád tőlem a vérszomjas embereket,
²⁰akik gonoszul beszélnek:
hiába kelnek föl ellened.
²¹Ne gyűlöljem, Uram, azokat, akik gyűlölnek téged,
ne utáljam ellenségeidet?
²²Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket,
ellenségeim lettek.
²³Vizsgálj meg Istenem, és ismerd meg szívemet;
tégy próbára, és ismerd meg utaimat,
²⁴lásd, vajon nem járok-e a gonoszok útján,
és vezess engem az örökkévalóság útján!