2
1Elkészült tehát az ég és a föld, s azok minden ékessége.
2A hetedik napra befejezte Isten a munkáját, amelyet végzett, és a hetedik napon megnyugodott minden munkától, amelyet végzett.
3Megáldotta Isten és megszentelte a hetedik napot, mert azon nyugodott el minden munkájától, amelyet végezve teremtett Isten.
4Ez volt az ég és föld története a teremtésükben.
Azon a napon, amelyen az Úr Isten megalkotta az eget és a földet,
5még semmiféle mezei bokor nem hajtott a földön, és semmilyen fű nem sarjadt, ugyanis még nem hullatott az Úr Isten esőt a földre, és ember sem volt, aki művelje a földet.
6Akkor forrás fakadt a földből, és megöntözte a föld egész színét.
7Megalkotta tehát az Úr Isten az embert a föld agyagából, az orrába lehelte az élet leheletét, és az ember élőlénnyé lett.
8Ültetett az Úr Isten egy kertet Édenben, keleten, és elhelyezte benne az embert, akit alkotott.
9S növesztett az Úr Isten a földből mindenféle fát, amelyet látni szép és melyről enni jó – az élet fáját is a kert közepén, s a jó és a rossz tudásának fáját.
10Folyóvíz jött ki Édenből, hogy öntözze a kertet, utána pedig négy ágra szakadt.
11Az egyiknek a neve Píson: ez az, amelyik körüljárja Hevilának egész földjét, ahol az arany terem –
12annak a földnek az aranya igen jó, s ott található a bdellium és az ónixkő. –
13A második folyó neve Gíhon: ez az, amelyik körüljárja Etiópia egész földjét.
14A harmadik folyó neve Tigris: ez folyik az asszírok felé; a negyedik folyó pedig az Eufrátesz.
15Fogta tehát az Úr Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze meg.
16Azt parancsolta az Úr Isten az embernek: »A kert minden fájáról ehetsz,
17de a jó és gonosz tudásának fájáról ne egyél, mert azon a napon, amelyen eszel róla, meg kell halnod!«
18Azt mondta továbbá az Úr Isten: »Nem jó, hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő segítőt is!«
19Az Úr Isten ugyanis megalkotta a földből a föld minden állatát és az ég összes madarát, és odavezette őket az emberhez, hogy lássa, minek nevezi el őket – mert minden élőlénynek az lett a neve, aminek az ember elnevezte. –
20Meg is adta az ember a maga nevét minden állatnak és az ég összes madarának és a föld minden vadjának, de az embernek nem akadt magához illő segítője.
21Ezért az Úr Isten mély álmot bocsátott az emberre, s amikor elaludt, kivette egyik bordáját, és hússal töltötte ki a helyét.
22Azután az Úr Isten asszonnyá formálta a bordát, amelyet az emberből kivett, és odavezette az emberhez.
23Az ember ekkor azt mondta:
»Ez végre csont az én csontomból,
és hús az én húsomból!
Legyen a neve feleség,
mert a férfiből vétetett!«
Jegyzetek
2,4 A második teremtéstörténet (a jahvista szerző tollából) két elbeszélést ötvöz eggyé. Az első az ember létbehívásáról (2,4-24), a második a szenvedés, a fáradságos munka és a halál okáról szól (3,1-24).
2,6 A forrás a Föld-Anya mítoszára emlékeztet.
2,7 A héberben szójáték: föld (ádámá) – ember (ádám). Az ember teste anyagi, de lelke Istentől van.
2,11 Hevila földje India. A paradicsom nem földrajzi hely, hanem az Istennel való boldog együttlét állapota.
2,15 Enni a jó és a rossz tudás fájáról annyit jelent: az ember maga akarja eldönteni, mi a jó és mi a rossz.
2,18 Az ember nevet ad az állatoknak, azaz úrként viszonyul hozzájuk.
2,21 Mélyértelmű jelkép: a férfiből »hiányzik egy darab«, amit a feleség tölt be (ahogy a magyar szó szépen jelzi: fele-ség); eggyé olvadnak.
2,23 A héberben szójáték: feleség (íssá) – férfi (ís).