1 ¹Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. ²A föld puszta és üres volt, és sötétség volt a mélység felett, és Isten Lelke a vizek felett lebegett.
³És Isten szólt: »Legyen világosság!« És lett világosság. ⁴Látta Isten, hogy a világosság jó. Elválasztotta a világosságot a sötétségtől, ⁵és elnevezte a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. Akkor este és reggel lett: egy nap.
⁶Azután újra szólt Isten: »Legyen boltozat a vizek között, s válassza el a vizeket a vizektől!« ⁷Meg is alkotta Isten a boltozatot, s elválasztotta azokat a vizeket, amelyek a boltozat alatt voltak, azoktól, amelyek a boltozat felett voltak. Úgy is lett. ⁸Isten elnevezte a boltozatot égnek. Akkor este és reggel lett: a második nap.
⁹Azt mondta ezután Isten: »Gyűljenek egy helyre a vizek, amelyek az ég alatt vannak, és tűnjék elő a száraz!« Úgy is lett. ¹⁰Isten elnevezte a szárazat földnek, az egybegyűlt vizeket pedig elnevezte tengernek. És látta Isten, hogy jó. ¹¹Majd azt mondta Isten: »Hajtson a föld füvet, amely zöldül és magot hoz, és gyümölcstermő fát, amely a földön faja szerint meghozza gyümölcsét, a belsejében maggal!« Úgy is lett. ¹²A föld füvet hajtott, amely zöldül, és faja szerint magot hoz, és fát, amely faja szerint gyümölcsöt hoz, a belsejében maggal. És látta Isten, hogy jó. ¹³És lett este és reggel: a harmadik nap.
¹⁴Azt mondta ezután Isten: »Legyenek világítók az ég boltozatán! Válasszák el a nappalt az éjszakától, jelezzék az időket, a napokat és az esztendőket, ¹⁵ragyogjanak az ég boltozatán, és világítsanak a földre!« Úgy is lett. ¹⁶Megalkotta tehát Isten a két nagy világítót – a nagyobbik világítót, hogy uralkodjék a nappalon, meg a kisebbik világítót, hogy uralkodjék az éjszakán – és a csillagokat. ¹⁷Az ég boltozatára helyezte őket, hogy világítsanak a földre, ¹⁸s uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és válasszák el a világosságot a sötétségtől. És látta Isten, hogy jó. ¹⁹És lett este és reggel: a negyedik nap.
²⁰Azt mondta ezután Isten: »Hozzanak elő a vizek csúszó-mászó élőlényeket, és szárnyaljon szárnyas a föld felett, az ég boltozata alatt!« ²¹Megteremtette tehát Isten a nagy tengeri szörnyetegeket, és mindazt az élő és nyüzsgő lényt, amelyet a vizek előhoztak, faja szerint, és minden szárnyast, faja szerint. És látta Isten, hogy jó. ²²És megáldotta őket Isten: »Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a tenger vizeit, és sokasodjék a szárnyas a földön!« ²³És lett este és reggel: az ötödik nap.
²⁴Azt mondta ezután Isten: »Hozzon elő a föld élőlényt, faja szerint: lábasjószágot, csúszómászót és szárazföldi vadat, faja szerint.« Úgy is lett. ²⁵Megalkotta tehát Isten a szárazföld vadjait, fajuk szerint, a lábasjószágokat, fajuk szerint, és a föld minden csúszómászóját, faja szerint. És látta Isten, hogy jó.
²⁶Majd azt mondta Isten: »Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon és az egész földön, s minden csúszómászón, amely mozog a földön!«

²⁷Megteremtette tehát Isten
az embert a maga képére;
Isten képére teremtette őt,
férfinak és nőnek teremtette őket.

²⁸Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: »Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és minden állaton, amely mozog a földön!« ²⁹Majd azt mondta Isten: »Íme, nektek adtam minden füvet, amely magot hoz a földön, s minden fát, amelynek a gyümölcsében benne van a magva, hogy legyen ennivalótok, ³⁰a zöld növényzetet pedig a föld minden állatának, az ég minden madarának és mindannak, ami mozog a földön, s amiben élő pára van, hogy eledelük legyen!« Úgy is lett. ³¹És látta Isten, hogy mindaz, amit alkotott, nagyon jó volt. És lett este és reggel: a hatodik nap.
2 ¹Elkészült tehát az ég és a föld, s azok minden ékessége. ²A hetedik napra befejezte Isten a munkáját, amelyet végzett, és a hetedik napon megnyugodott minden munkától, amelyet végzett. ³Megáldotta Isten és megszentelte a hetedik napot, mert azon nyugodott el minden munkájától, amelyet végezve teremtett Isten.
⁴Ez volt az ég és föld története a teremtésükben.
Azon a napon, amelyen az Úr Isten megalkotta az eget és a földet, ⁵még semmiféle mezei bokor nem hajtott a földön, és semmilyen fű nem sarjadt, ugyanis még nem hullatott az Úr Isten esőt a földre, és ember sem volt, aki művelje a földet. ⁶Akkor forrás fakadt a földből, és megöntözte a föld egész színét. ⁷Megalkotta tehát az Úr Isten az embert a föld agyagából, az orrába lehelte az élet leheletét, és az ember élőlénnyé lett.
⁸Ültetett az Úr Isten egy kertet Édenben, keleten, és elhelyezte benne az embert, akit alkotott. ⁹S növesztett az Úr Isten a földből mindenféle fát, amelyet látni szép és melyről enni jó – az élet fáját is a kert közepén, s a jó és a rossz tudásának fáját.
¹⁰Folyóvíz jött ki Édenből, hogy öntözze a kertet, utána pedig négy ágra szakadt. ¹¹Az egyiknek a neve Píson: ez az, amelyik körüljárja Hevilának egész földjét, ahol az arany terem – ¹²annak a földnek az aranya igen jó, s ott található a bdellium és az ónixkő. – ¹³A második folyó neve Gíhon: ez az, amelyik körüljárja Etiópia egész földjét. ¹⁴A harmadik folyó neve Tigris: ez folyik az asszírok felé; a negyedik folyó pedig az Eufrátesz.
¹⁵Fogta tehát az Úr Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze meg. ¹⁶Azt parancsolta az Úr Isten az embernek: »A kert minden fájáról ehetsz, ¹⁷de a jó és gonosz tudásának fájáról ne egyél, mert azon a napon, amelyen eszel róla, meg kell halnod!«
¹⁸Azt mondta továbbá az Úr Isten: »Nem jó, hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő segítőt is!« ¹⁹Az Úr Isten ugyanis megalkotta a földből a föld minden állatát és az ég összes madarát, és odavezette őket az emberhez, hogy lássa, minek nevezi el őket – mert minden élőlénynek az lett a neve, aminek az ember elnevezte. – ²⁰Meg is adta az ember a maga nevét minden állatnak és az ég összes madarának és a föld minden vadjának, de az embernek nem akadt magához illő segítője. ²¹Ezért az Úr Isten mély álmot bocsátott az emberre, s amikor elaludt, kivette egyik bordáját, és hússal töltötte ki a helyét. ²²Azután az Úr Isten asszonnyá formálta a bordát, amelyet az emberből kivett, és odavezette az emberhez.

²³Az ember ekkor azt mondta:
»Ez végre csont az én csontomból,
és hús az én húsomból!
Legyen a neve feleség,
mert a férfiből vétetett!«

²⁴Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek. ²⁵Az ember és a felesége mezítelenek voltak mindketten, de nem szégyellték magukat.
3 ¹A kígyó azonban ravaszabb volt, mint a föld minden állata, amelyet az Úr Isten alkotott. Azt mondta az asszonynak: »Miért parancsolta meg nektek Isten, hogy a kert egyetlen fájáról se egyetek?« ²Az asszony azt felelte neki: »A kertben levő fák gyümölcséből ehetünk. ³Hogy azonban a kert közepén levő fa gyümölcséből ne együnk, és hogy ahhoz ne nyúljunk, azt azért parancsolta meg nekünk Isten, hogy meg ne találjunk halni.« ⁴A kígyó erre azt mondta az asszonynak: »Dehogyis haltok meg! ⁵Csak tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen arról esztek, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok a jót és a rosszat!«
⁶Mivel az asszony látta, hogy a fa evésre jó, szemre szép és tekintetre gyönyörű, vett a gyümölcséből, evett, adott a férjének is, és ő is evett. ⁷Erre megnyílt mindkettőjük szeme. Amikor észrevették, hogy mezítelenek, fügefaleveleket fűztek egybe, és kötényeket készítettek maguknak. ⁸S amint meghallották az Úr Isten szavát, aki a kertben járkált az alkony hűvösén, az ember és a felesége elrejtőztek a kert fái közé az Úr Isten színe elől.
⁹Az Úr Isten azonban szólította az embert: »Hol vagy?« ¹⁰Az így válaszolt: »Hallottam szavadat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok, ezért elrejtőztem.« ¹¹Erre megkérdezte tőle: »Ki adta tudtodra, hogy mezítelen vagy? Csak nem ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam neked, hogy ne egyél?« ¹²Az ember azt felelte: »Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és ettem.« ¹³Az Úr Isten ekkor megkérdezte az asszonyt: »Miért tetted ezt?« Ő így felelt: »A kígyó rászedett és ettem.«

¹⁴Ekkor az Úr Isten így szólt a kígyóhoz: »Mivel ezt tetted, légy átkozott
minden állat és földi vad között;
a hasadon járj,
és port egyél életed valamennyi napján!

¹⁵Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé,
ivadékod és az ő ivadéka közé:
Ő széttiporja fejedet,
te pedig a sarkát mardosod.«

¹⁶Az asszonynak pedig azt mondta:
»Megsokasítom gyötrelmeidet
és terhességed kínjait!
Fájdalommal szüld a gyermekeket!
Vágyakozni fogsz a férfi után,
és ő uralkodni fog rajtad!«

¹⁷Ádámnak pedig azt mondta:
»Mivel hallgattál feleséged szavára,
és ettél a fáról,
amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél,
átkozott legyen a föld miattad!
Fáradozva élj belőle
életed minden napján!

¹⁸Teremjen az neked tövist és bogáncsot,
és edd csak a föld növényeit!

¹⁹Arcod verejtékével edd kenyeredet,
míg vissza nem térsz a földbe,
amelyből vétettél,
– mert por vagy, és visszatérsz a porba!«

²⁰És elnevezte az ember a feleségét Évának, mert ő lett az anyja minden élőnek.
²¹Az Úr Isten ezután bőr köntösöket készített az embernek és a feleségének. Felöltöztette őket, ²²és azt mondta az Úr Isten: »Íme, az ember olyanná lett, mint egy közülünk: tud jót és rosszat. Most aztán nehogy kinyújtsa a kezét, vegyen az élet fájáról is, egyen, és örökké éljen!«
²³Ezért aztán kiküldte őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. ²⁴Amikor kiűzte az embert, az Éden kertjétől keletre kerubokat és villogó lángpallost állított, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.
4 ¹Az ember aztán megismerte feleségét, Évát. Az fogant, megszülte Káint, és így szólt: »Embert kaptam Istentől!« ²Majd ismét szült: az öccsét, Ábelt. Ábel juhpásztor volt, Káin pedig földműves. ³Történt pedig számos nap múltán, hogy Káin ajándékot mutatott be az Úrnak a föld gyümölcséből. ⁴Ábel is áldozott nyája elsőszülötteiből és azok kövérjéből. Az Úr rátekintett Ábelre és ajándékaira, ⁵de Káinra és ajándékaira nem tekintett. Nagy haragra gerjedt erre Káin, és lehorgasztotta a fejét. ⁶Ám az Úr azt mondta neki: »Miért gerjedtél haragra, s miért horgasztod le a fejed? ⁷Nemde ha jól cselekszel, jutalmat nyersz, de ha rosszul, legott az ajtóban leselkedik a bűn! Kíván téged, de te uralkodj rajta!« ⁸Mindazonáltal Káin azt mondta Ábelnek, a testvérének: »Menjünk ki!« Amikor kint voltak a mezőn, Káin rátámadt testvérére, Ábelre, és megölte. ⁹Azt mondta ekkor az Úr Káinnak: »Hol van Ábel, a testvéred?« Ő így felelt: »Nem tudom. Talán bizony őrzője vagyok én a testvéremnek?« ¹⁰Azt mondta erre neki: »Mit műveltél? Testvéred vérének szava hozzám kiált a földről. ¹¹Ezért légy átkozott e földön, amely megnyitotta száját, s befogadta öcséd vérét kezedből! ¹²Ha műveled, ne adja meg neked gyümölcsét! Kóbor bujdosó légy a földön!« ¹³Azt mondta erre Káin az Úrnak: »Nagyobb az én gonoszságom, hogysem viselhetném. ¹⁴Íme, ma kivetsz engem e föld színéről, el kell takarodnom színed elől, s kóbor bujdosó lesz belőlem a földön: így bárki megölhet, aki rám talál!« ¹⁵Azt mondta erre az Úr neki: »Korántsem lesz úgy, sőt bárki, aki megöli Káint, hétszeresen bűnhődik!« Jelt is tett az Úr Káinra, hogy meg ne ölje senki sem, aki rátalál.
¹⁶Eltávozott erre Káin az Úr színe elől, és bujdosóként lakott Nód földjén, Édentől keletre.
¹⁷Káin aztán megismerte feleségét, s az fogant, és megszülte Hénokot. Majd várost épített, s azt elnevezte a fia nevéről Hénoknak. ¹⁸Hénok aztán nemzette Irádot, Irád pedig nemzette Mehujaélt, Mehujaél pedig nemzette Matuzsálemet, Matuzsálem pedig nemzette Lámeket. ¹⁹Ez két feleséget vett: az egyiknek a neve Áda, a másiknak a neve Cilla. ²⁰Áda megszülte Jábelt: ez lett a sátorlakók és a pásztorok atyja. ²¹Öccsét Jubálnak hívták: ez lett a lantosok és a furulyások atyja. ²²Cilla is szült: Tubálkaint, aki kovács lett, és mindenféle réz- és vasmunkának művese. Tubálkain nővére Noéma volt.

²³Lámek azt mondta a feleségeinek:
»Áda és Cilla, halljátok szavamat
Lámek feleségei, hallgassátok szózatomat:
Megöltem sebemért egy férfit,
Sérülésemért egy ifjút:

²⁴Hétszeres a bosszú Káinért:
De hetvenhétszeres Lámekért!«

²⁵Ádám megismerte még a feleségét, s az fiút szült, és elnevezte Szetnek, mondván: »Másik magzatot adott nekem Isten Ábel helyett, akit megölt Káin!« ²⁶Szetnek szintén született fia, ezt Enósnak nevezte el; ő kezdte segítségül hívni az Úr nevét.
5 ¹Ádám nemzetségtáblája. Azon a napon, amelyen Isten az embert teremtette, az Isten hasonlatosságára alkotta. ²Férfinak és nőnek teremtette, megáldotta, és embernek nevezte el őket, azon a napon, amelyen teremtette. ³Amikor aztán Ádám százharminc esztendős lett, gyermeket nemzett a maga képére és hasonlatosságára, s elnevezte azt Szetnek. ⁴Azután, hogy Szetet nemzette, Ádám még nyolcszáz esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat. ⁵Ádám összesen kilencszázharminc esztendeig élt, azután meghalt.
⁶Amikor Szet százöt esztendős lett, Enóst nemzette. ⁷Miután Enóst nemzette, Szet még nyolcszázhét esztendeig élt, s nemzett még fiakat meg leányokat. ⁸Szet összesen kilencszáztizenkét esztendeig élt, aztán meghalt.
⁹Amikor Enós kilencvenesztendős lett, Káinánt nemzette. ¹⁰Ennek születése után nyolcszáztizenöt esztendeig élt, s nemzett még fiakat meg leányokat. ¹¹Enós összesen kilencszázöt esztendeig élt, s aztán meghalt.
¹²Amikor Káinán hetvenesztendős volt, nemzette Maláleélt. ¹³Káinán azután, hogy Maláleélt nemzette, nyolcszáznegyven esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat. ¹⁴Káinán összesen kilencszáztíz esztendeig élt, azután meghalt.
¹⁵Amikor Maláleél hatvanöt esztendős volt, nemzette Járedet. ¹⁶Maláleél azután, hogy Járedet nemzette, nyolcszázharminc esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat. ¹⁷Maláleél összesen nyolcszázkilencvenöt esztendeig élt, azután meghalt.
¹⁸Amikor Járed százhatvankét esztendős volt, nemzette Hénokot. ¹⁹Járed azután, hogy Hénokot nemzette, nyolcszáz esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat. ²⁰Járed összesen kilencszázhatvankét esztendeig élt, azután meghalt.
²¹Amikor Hénok hatvanöt esztendős volt, nemzette Matuzsálemet. ²²És Hénok az Istennel járt. Azután, hogy Matuzsálemet nemzette, háromszáz esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat. ²³Hénok összesen háromszázhatvanöt esztendeig élt. ²⁴Kedves volt Isten előtt, és nem találták, mert Isten elvitte.
²⁵Amikor Matuzsálem száznyolcvanhét esztendős volt, nemzette Lámeket. ²⁶Matuzsálem azután, hogy Lámeket nemzette, hétszáznyolcvankét esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat. ²⁷Matuzsálem összesen kilencszázhatvankilenc esztendeig élt, azután meghalt.
²⁸Amikor Lámek száznyolcvankét esztendős volt, fiút nemzett, ²⁹és elnevezte Noénak, mondván: »Ez vigasztal meg majd minket kezünk munkáiban és fáradalmaiban a földön, melyet az Úr megátkozott!« ³⁰Lámek azután, hogy Noét nemzette, ötszázkilencvenöt esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat. ³¹Lámek összesen hétszázhetvenhét esztendeig élt, azután meghalt.
³²Noé pedig, amikor ötszáz esztendős volt, nemzette Szemet, Kámot és Jáfetet.
6 ¹Amikor azután az emberek sokasodni kezdtek a földön, és leányokat nemzettek, ²látták az Isten fiai, hogy az emberek leányai szépek, és feleségül vették közülük mindazokat, akiket kiszemeltek. ³Isten ekkor így szólt: »Ne maradjon lelkem örökké az emberben, mivel test: százhúsz esztendő maradjon meg napjaiból!« ⁴Óriások voltak a földön azokban a napokban – azután, hogy az Isten fiai bementek az emberek leányaihoz, és azok szültek –, ezek az ősidők erős, híres férfiai.
⁵Amikor azonban az Úr látta, hogy nagy az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve minden gondolata folyton gonoszra irányul, ⁶megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön, és mélyen bánkódva szívében ⁷így szólt: »Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem, az embert és a jószágot, a csúszómászót és az égi madarat, mert bánom, hogy alkottam őket!«
⁸Noé azonban kegyelmet talált az Úr előtt.
⁹Noé nemzetségének története a következő. Noé igaz és tökéletes ember volt nemzedékében: Istennel járt. ¹⁰Három fiút nemzett: Szemet, Kámot és Jáfetet.
¹¹A föld azonban megromlott Isten előtt, és telve volt gonoszsággal. ¹²Amikor aztán látta Isten, hogy a föld megromlott – mert romlott útra tért minden test a földön –, ¹³azt mondta Noénak: »Elérkezett a vége minden testnek előttem: megtelt a föld gonoszsággal általuk, s én elpusztítom őket a földről.
¹⁴Készíts magadnak bárkát cédrusfából – kamrákat készíts a bárkában –, és kend be szurokkal belülről, kívülről. ¹⁵Így készítsd el: háromszáz könyök legyen a bárka hossza, ötven könyök a szélessége, és harminc könyök a magassága. ¹⁶Készíts ablakot a bárkára, s attól egykönyöknyire legyen a teteje; a bárka ajtaját pedig oldalt helyezd el; alsó, középső és felső fedélzetet készíts benne.
¹⁷Mert íme, én az özön vizeit hozom majd a földre, hogy megöljek minden testet, amelyben az élet lehelete van az ég alatt; minden, ami a földön van, elvész. ¹⁸Veled azonban szövetséget kötök: menj be majd a bárkába, te, és veled a fiaid, a feleséged és a fiaid feleségei. ¹⁹Vigyél be a bárkába minden állatból, minden testből kettőt-kettőt, hímet és nőstényt, hogy életben maradjanak veled. ²⁰A madárból, faja szerint, a lábasjószágból, faja szerint, s a föld minden csúszómászójából, faja szerint. Mindenből kettő-kettő menjen be majd veled, hogy életben maradjon. ²¹Végy magaddal minden eledelből is, ami ennivaló, s hordd be magadhoz, hogy eleségül legyen neked és nekik.«
²²Meg is tette ezt Noé. Mindent megtett úgy, ahogy Isten megparancsolta neki.
7 ¹Azt mondta erre az Úr Noénak: »Menj be a bárkába, te és egész házad népe, mert téged találtalak igaznak előttem ebben a nemzedékben. ²Minden tiszta állatból végy hetet-hetet, hímet és nőstényt, a nem tiszta állatokból pedig kettőt-kettőt, hímet és nőstényt, ³az ég madaraiból is hetet-hetet, hímet és nőstényt, hogy a magja megmaradjon az egész föld színén. ⁴Mert még hét nap, azután esőt hullatok a földre negyven napon és negyven éjen át, s eltörlök a föld színéről minden lényt, amelyet alkottam!« ⁵Meg is tette Noé mindazt, amit az Úr megparancsolt neki. ⁶Hatszáz esztendős volt, amikor az özönvíz elárasztotta a földet.
⁷Bement tehát Noé a bárkába az özönvíz elől, és vele fiai, felesége, és fiainak feleségei. ⁸A tiszta és tisztátalan állatokból, a madarakból is, és mindabból, ami mozog a földön, ⁹kettő-kettő, hím és nőstény ment be Noéhoz a bárkába, amint az Úr megparancsolta Noénak. ¹⁰Amikor aztán eltelt a hét nap, elárasztották az özön vizei a földet.
¹¹Noé életének hatszázadik esztendejében, a második hónapban, a hónap tizenhetedik napján feltört a nagy mélység minden forrása, megnyíltak az ég zsilipjei, ¹²és negyven napon és negyven éjen át esett az eső a földre. ¹³Ugyanazon a napon ment be Noé a bárkába, és vele Szem, Kám és Jáfet, a fiai, s velük felesége és fiainak három felesége, ¹⁴ők, és minden állat, faja szerint, minden lábasjószág, faja szerint, és minden csúszómászó, amely mozog a földön, faja szerint, minden, ami repül, faja szerint, minden madár és minden szárnyas. ¹⁵Kettő-kettő ment be Noéhoz a bárkába minden testből, amelyben az élet lehelete volt. ¹⁶Hím és nőstény ment be minden testből, amely bement, amint Isten megparancsolta neki. És bezárta őt az Úr kívülről.
¹⁷A vízözön pedig negyven napig áradt a földre. A vizek megszaporodtak, és felemelték a bárkát a földről. ¹⁸Azután rettenetesen megáradtak, és betöltöttek mindent a föld színén; a bárka pedig továbbhaladt a vizeken. ¹⁹Végül igen elhatalmasodtak a vizek a föld felett, és elborítottak minden magas hegyet az egész ég alatt: ²⁰tizenöt könyökkel volt magasabb a víz, mint a hegyek, amelyeket elborított.
²¹Oda is veszett minden test, amely mozgott a földön, minden madár és barom, vad, és minden csúszómászó, amely nyüzsög a földön – és valamennyi ember. ²²Minden meghalt, amiben a szárazföldön az élet lehelete volt. ²³Eltörölt tehát minden lényt, amely a földön volt, embert, jószágot, csúszómászót és égi madarat, eltörölte őket a földről, csak Noé maradt meg, és azok, akik vele voltak a bárkában. ²⁴Százötven napig tartották hatalmukban a vizek a földet.
8 ¹Ekkor megemlékezett Isten Noéról, s minden állatról és minden baromról, amely vele volt a bárkában. Szelet támasztott a földön, és a vizek apadni kezdtek. ²Bezárultak a mélység forrásai és az ég zsilipjei, s megszűnt az eső az égből. ³A vizek visszahúzódtak a földről, folytak visszafelé, és százötven nap múlva apadni kezdtek. ⁴A hetedik hónapban, a hónap tizenhetedik napján megállapodott a bárka Ararát hegyein. ⁵A vizek pedig egyre apadtak a tizedik hónapig: s a tizedik hónapban a hónap első napján előtűntek a hegyek ormai.
⁶Amikor aztán még negyven nap elmúlt, kinyitotta Noé a bárka ablakát, amelyet készített, és kibocsátotta a hollót; ⁷az ide-oda szállt, majd visszatért, mert a vizek még nem száradtak fel a földön. ⁸Ez után kibocsátotta a galambot is, hogy lássa, megszűntek-e már a vizek a föld színén. ⁹De az, mivel nem talált helyet, ahol megpihenhetett volna a lába, visszatért hozzá a bárkára – ugyanis víz volt még az egész földön. – Erre ő kinyújtotta a kezét, megfogta, és bevette a bárkába. ¹⁰Ezután várt még másik hét napig, s akkor újra kibocsátotta a galambot a bárkából. ¹¹Az pedig estefelé visszatért hozzá, és zöld levelű olajfagallyat hozott a csőrében. Noé megértette, hogy megszűnt a víz a földön, ¹²de várt még másik hét napig, aztán kibocsátotta a galambot, és az többé nem tért vissza hozzá.
¹³Így tehát, Noé hatszázegyedik esztendejében, az első hónapban, a hónap első napján leapadtak a vizek a földön. Noé kinyitotta a bárka fedelét, kitekintett, és látta, hogy megszáradt a föld színe. ¹⁴A második hónapra, a hónap huszonhetedik napjára megszáradt a föld.
¹⁵Ekkor Isten így szólt Noéhoz: ¹⁶»Szállj ki a bárkából, te és veled a feleséged, fiaid és a fiaid feleségei! ¹⁷Hozd ki magaddal az összes állatot, amely veled van, minden testet, szárnyast, lábasjószágot, és minden csúszómászót, amely nyüzsög a földön! Járjatok-keljetek a földön: szaporodjatok és sokasodjatok rajta!« ¹⁸Kiszállt tehát Noé és vele fiai, a felesége és fiainak a feleségei, ¹⁹és kijött a bárkából valamennyi állat, lábasjószág és csúszómászó, amely nyüzsög a földön, faja szerint.
²⁰Ekkor Noé oltárt épített az Úrnak, vett minden tiszta állatból és madárból, és egészen elégő áldozatokat mutatott be az oltáron. ²¹Az Úr megérezte a kedves illatot, és szívében azt mondta az Úr: »Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt: mert az emberi szív gondolata ifjúságától fogva hajlik a rosszra. Nem sújtom többé az összes élőlényt úgy, ahogy tettem. ²²Amíg tartanak a föld napjai, meg nem szűnik többé a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, az éjszaka és a nappal.«
9 ¹Ezután Isten megáldotta Noét és fiait, és azt mondta nekik: »Szaporodjatok, sokasodjatok és töltsétek be a földet! ²Féljen és rettegjen titeket a föld minden állata, az ég minden madara, és minden, ami mozog a földön; a tenger minden halát is kezetekbe adtam! ³Minden, ami mozog és él, eledelül szolgáljon nektek: mint a zöld növényzetet, íme, ezeket is mind odaadtam nektek, ⁴csak a húst a vérével ne egyétek. ⁵A ti életetek vérét is számon kérem minden állattól és az embertől: számon kérem az ember életét az embertől, a testvérétől.

⁶Aki embervért ont,
ember ontsa ki annak vérét,
mert az ember
Isten képére alkottatott.

⁷Ti pedig szaporodjatok és sokasodjatok: járjatok-keljetek a földön, és uralkodjatok rajta!«
⁸Majd ezt mondta Isten Noénak, s vele fiainak: ⁹»Íme, szövetséget kötök veletek és utódaitokkal, ¹⁰és minden élőlénnyel, amely veletek van, a madarakkal, a lábasjószággal és a mező minden vadjával, amely kijött a bárkából, s a föld minden állatával. ¹¹Szövetséget kötök veletek, hogy nem pusztul el többé minden test az özönvíz által, s nem lesz többé vízözön, amely elpusztítja a földet.«
¹²Azután Isten azt mondta: »Ez lesz a jele annak a szövetségnek, amelyet megkötök velem és veletek, és minden élőlénnyel, amely veletek van, örök időkre: ¹³szivárványomat a felhőkbe helyezem, s az lesz a jele a szövetségnek közöttem és a föld között. ¹⁴Amikor ugyanis felhőkbe borítom az eget, feltűnik a felhőkben szivárványom, ¹⁵és megemlékezem szövetségemről, amelyet veletek kötöttem, és az összes testet éltető élő lélekkel kötöttem, s nem lesz többé özönvíz, hogy eltöröljön minden testet. ¹⁶A felhőkben lesz tehát a szivárvány, s én látni fogom, és megemlékezem arról az örök szövetségről, amely Isten között és a földön lévő minden testet éltető lélek között létrejött.«
¹⁷Majd azt mondta Isten Noénak: »Ez lesz a jele annak a szövetségnek, amelyet közöttem és a földön levő minden test között szereztem.«
¹⁸Noé fiai tehát, akik a bárkából kijöttek, Szem, Kám és Jáfet voltak; Kám ősatyja lett Kánaánnak. ¹⁹Ők hárman voltak Noé fiai, s ezektől terjedt el minden emberi nemzetség az egész földön.
²⁰Noé aztán, mint földművelő ember, elkezdett szőlőt ültetni. ²¹Ivott a borból, lerészegedett, és meztelenül feküdt a sátrában. ²²Amikor ezt Kánaán apja, Kám meglátta, azt ugyanis, hogy apja szemérme ki van takarva, hírül adta kint levő két testvérének. ²³Ám Szem és Jáfet vállukra terítették a palástot, és hátrafelé haladva betakarták apjuk szemérmét. Arcukat elfordították, így nem látták apjuk szégyenét. ²⁴Amikor aztán Noé felébredt a részegségből, s megtudta, mit tett vele a kisebbik fia,

²⁵így szólt:
»Átkozott legyen Kánaán,
legyen utolsó szolgája testvéreinek!«

²⁶Majd ezt mondta:
»Áldott legyen az Úr, Szem Istene,
és legyen Kánaán a szolgája!

²⁷Terjessze ki Isten Jáfetet,
lakozzék Szem sátraiban,
s Kánaán legyen a szolgája!«

²⁸Noé a vízözön után háromszázötven esztendeig élt még. ²⁹Aztán beteltek napjai, amelyek összesen kilencszázötven esztendőt tettek ki, és meghalt.
10 ¹Noé fiainak, Szem, Kám és Jáfetnek, nemzetsége a következő: fiaik születtek ugyanis a vízözön után.
²Jáfet fiai: Gómer, Magóg, Madáj, Jáván, Tubál, Mesek és Tírász. – ³Gómer fiai pedig: Askenáz, Rifát és Togorma. – ⁴Jáván fiai pedig: Elisa, Tarzis, Kittím és Rodáním. ⁵Ezekből különültek el a nemzetek szigetei, országaik szerint, mindegyik a maga nyelve, családja és nemzete szerint.
⁶Kám fiai pedig: Kús, Micrajim, Pút és Kánaán. – ⁷Kús fiai: Sába, Havila, Szabáta, Regma és Szabátáka. – Regma fiai: Sába és Dedán. – ⁸Kús nemzette még Nimródot: ő volt az első uralkodó a földön. ⁹Erős vadász is volt az Úr előtt, azért vált közmondássá: »Mint Nimród, olyan erős vadász az Úr előtt.« ¹⁰Birodalmának kezdete volt: Babilon, Erek, Akkád és Kálne, Sineár földjén. ¹¹Erről a földről kiment Asszúrba, és megépítette Ninivét, Rehobót-Írt, Kálét ¹²és Reszent – Ninive és Kále között –, vagyis a nagy várost. ¹³Micrajim nemzette: a luditákat, az anamitákat, a lahabitákat, a neftuitákat, ¹⁴a fetruszitákat, a kaszluitákat és a kaftoriakat – ezek közül vonultak ki a filiszteusok. ¹⁵Kánaán pedig nemzette: Szidont, az elsőszülöttét, valamint a hetitákat, ¹⁶a jebuzitákat, az amoritákat, a girgasitákat, ¹⁷a hivvitákat, az arákitákat, a színitákat, ¹⁸az arvaditákat, a zemaritákat és a hamatitákat. Miután a kánaániak nemzetségei szétszéledtek, ¹⁹a kánaániak területe Szidontól, ha Gerár felé megyünk, Gázáig, ha Szodoma, Gomorra, Adáma és Ceboim felé megyünk, Lesáig terjedt. ²⁰Ezek Kám fiai, nemzetségeik, nyelveik, utódaik, országaik és nemzeteik szerint.
²¹Szemtől, Héber valamennyi fiának atyjától, Jáfet bátyjától is születtek fiak. ²²Szem fiai: Élám, Asszúr, Arfaxád, Lúd és Arám. – ²³Arám fiai: Úc, Húl, Geter és Mes. ²⁴Arfaxád Selahot nemzette, ettől Héber származott, ²⁵Hébernek meg két fia született: az egyiknek a neve Peleg – azért, mert az ő napjaiban került felosztásra a föld –, a testvérének neve pedig Joktán. ²⁶Ez a Joktán nemzette Elmodádot, Sálefet, Hacármótot, Járét, ²⁷Hadorámot, Uzált, Deklát, ²⁸Ebált, Abimaélt, Sábát, ²⁹Ofírt, Havilát és Jobábot; ezek mind Joktán fiai. ³⁰Lakóhelyük Mésából haladva Szefárig, a keleti hegységig terjedt.
³¹Ezek Szem fiai, nemzetségeik, nyelveik, országaik és nemzeteik szerint.
³²Ezek Noé fiainak nemzetségei, népeik és nemzeteik szerint; ezekből különültek el a nemzetek a földön a vízözön után.
11 ¹A föld akkor még egy ajkú és egyazon beszédű volt. ²Amikor azonban Keletről elköltöztek, Sineár földjén egy mezőségre bukkantak, és ott letelepedtek. ³Azt mondták egymásnak: »Gyertek, vessünk téglát, és égessük ki tűzben!« Aztán felhasználták a téglát építőkőnek, az aszfaltot meg habarcsnak, ⁴és azt mondták: »Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot! Érjen a teteje az égig, hogy híressé tegyük nevünket, és szét ne szóródjunk az egész földre!«
⁵Az Úr ekkor leszállt, hogy megnézze a várost és a tornyot, amelyet építettek az ember fiai, ⁶és azt mondta az Úr: »Íme, egy ez a nép, és egyajkú az egész: ezzel az alkotással kezdik, s ezentúl nem fognak elállni szándékaiktól, amíg meg nem valósítják azokat tettekkel. ⁷Gyertek tehát, szálljunk alá, és zavarjuk ott össze a nyelvüket, hogy ne értsék meg egymás szavát!« ⁸Így el is szélesztette őket onnan az Úr az egész földre, s ők abbahagyták a város építését. ⁹Azért nevezték el tehát azt Bábelnek, mert ott zavarodott össze az egész föld nyelve, s onnan szélesztette el őket az Úr a föld egész színére.
¹⁰Szem nemzetsége a következő: Szem százesztendős volt, amikor Arfaxádot nemzette, két esztendővel a vízözön után. ¹¹Szem azután, hogy Arfaxádot nemzette, ötszáz esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat.
¹²Amikor aztán Arfaxád harmincöt esztendős lett, nemzette Selahot. ¹³Arfaxád azután, hogy Selahot nemzette, négyszázhárom esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat.
¹⁴Amikor aztán Selah harmincesztendős volt, nemzette Hébert. ¹⁵Selah azután, hogy Hébert nemzette, négyszázhárom esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat.
¹⁶Amikor aztán Héber harmincnégy esztendős volt, nemzette Peleget. ¹⁷Héber azután, hogy Peleget nemzette, négyszázharminc esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat.
¹⁸Amikor aztán Peleg harmincesztendős volt, nemzette Reut. ¹⁹Peleg azután, hogy Reut nemzette, kétszázkilenc esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat.
²⁰Amikor aztán Reu harminckét esztendős volt, nemzette Szerugot. ²¹Reu azután, hogy Szerugot nemzette, kétszázhét esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat.
²²Amikor aztán Szerug harmincesztendős volt, nemzette Náchort. ²³Szerug azután, hogy Náchort nemzette, kétszáz esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat.
²⁴Amikor aztán Náchor huszonkilenc éves volt, nemzette Terahot. ²⁵Náchor az után, hogy Terahot nemzette, száztizenkilenc esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat.
²⁶Amikor aztán Terah hetvenesztendős volt, nemzette Ábrámot, Náchort és Háránt.
²⁷Terah nemzetsége pedig a következő. Terah nemzette Ábrámot, Náchort és Háránt, Hárán pedig nemzette Lótot. ²⁸De Hárán meghalt apja, Terah színe előtt a szülőföldjén, a káldeai Úrban. ²⁹Ábrám és Náchor pedig feleséget vettek maguknak: Ábrám feleségének a neve Sárai volt, Náchor feleségének a neve pedig Melka. Ez Háránnak, Melka apjának és Jeszka apjának volt a lánya. ³⁰Sárai azonban meddő volt, s így nem volt gyermeke. ³¹Terah azután fogta Ábrámot, a fiát, és Lótot, Háránnak, a fiának a fiát, valamint Sárait, a menyét, fiának, Ábrámnak a feleségét, és kivezette őket a káldeai Úrból, hogy Kánaán földjére menjenek. El is jutottak Háránig, és ott megtelepedtek. ³²És Terah kétszázöt esztendős volt, amikor meghalt Háránban.

KNB SZIT STL BD RUF KG