34Mikor a farizeusok meghallották, hogy a szaddúceusokat elnémította, összegyűltek egy csoportba,
35és az egyikük, egy törvénytudó, hogy próbára tegye, megkérdezte tőle:
36»Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben?«
37Ő azt felelte neki: »‘Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből’.
(MTörv 6,5)
38Ez a legnagyobb, az első parancs.
39A második hasonló ehhez: ‘Szeresd felebarátodat, mint önmagadat’.
(Lev 19,18)
40Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták.«
41Mivel a farizeusok együtt voltak, Jézus megkérdezte őket:
42»Mit gondoltok a Krisztusról? Kinek a fia ő?« Azt felelték neki: »Dávidé.«
43Erre megkérdezte tőlük: »Akkor Dávid miért hívja őt a Lélek által Úrnak, amikor így szól:
44‘Így szól az Úr az én Uramhoz:
Jobbom felől foglalj helyet,
míg lábaid alá vetem ellenségeidet’
46Senki sem tudott válaszolni neki egy szót sem, és attól a naptól fogva senki nem merte őt többé kérdezni.
3Nem ismerték el ugyanis az Istentől való megigazulást, s a magukét igyekeztek helyébe állítani; nem vetették alá magukat az Istentől való megigazulásnak.
4Pedig Krisztus a törvény végcélja, mindenkinek a megigazulására, aki hisz.
5Mózes ugyanis azt írja a törvényből eredő megigazulásról: »Az ember, aki teljesíti azt, élni fog általa«.
(Lev 18,5)
6A hitből eredő megigazulásról pedig így szól: »Ne mondd szívedben: Ki megy föl az égbe?«– tudniillik, hogy Krisztust lehozza.
(MTörv 30,12}<fs)
7Vagy: »Ki száll le az alvilágba?«– tudniillik, hogy Krisztust a halottak közül visszahívja.
(Zsolt 107,26}<fs)
8Az Írás viszont mit mond? »Közel van hozzád az ige, a szádban és a szívedben«. Ez tudniillik a hit igéje, amelyet hirdetünk.
(MTörv 30,14)
9Ha tehát a száddal vallod, hogy »Jézus az Úr!«, és a szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halottak közül, üdvözülsz.
10A szív hite megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál.
11Az Írás ugyanis azt mondja:
»Mindaz, aki hisz benne, meg nem szégyenül«
Jegyzetek
10,4 Az egész Ószövetség Krisztusra irányul. Ő üdvözíti mindazokat, akik hisznek. Ezért annak, aki üdvözülni akar, őhozzá kell csatlakoznia, az ő tanítása szerint kell élnie.