32 ¹»Halljátok egek, amit szólok,
hallja a föld számnak igéit!

²Esőként csepegjen tanításom,
harmatként hulljon szólásom
úgy, mint zápor a pázsitra,
mint az esőcsepp a sarjúra.

³Hirdetem ugyanis az Úr nevét:
ismerjétek el Istenünk fenségét!

⁴Isten tettei tökéletesek,
útjai mind helyesek,
hűséges az Isten, hamisság nincs benne,
igaz ő és őszinte.

⁵Mégis vétkezett ellene,
s gyalázata miatt nem fia többé
a gonosz és elvetemült nemzedék.

⁶Ezzel fizetsz talán az Úrnak?
Balga és esztelen nép!
Nem atyád-e ő neked,
az övé voltál,
ő alkotott és szilárdított téged?

⁷Emlékezzél meg csak az ősi napokról,
gondolj csak át minden nemzedéket,
kérdezd meg atyádat, s elbeszéli neked,
véneidet, és elmondják neked!

⁸Amikor a Felséges a nemzeteket elosztotta,
amikor Ádám fiait szétválasztotta,
megszabta a népek határait
Izraelt fiainak száma szerint,

⁹s az Úr osztályrésze lett az ő népe,
Jákob az ő kötélmérte öröksége.

¹⁰Megtalálta a puszta földjén
a borzalom és a kietlen sivatag helyén.
Felkarolta, oktatgatta,
mint a szeme fényét óvta.

¹¹Miként a sas, amely repülésre készteti fiait
és felettük lebeg,
kiterjesztette szárnyait, felkapta
s tulajdon vállán hordozta.

¹²Egyedül az Úr vezette,
idegen isten nem volt mellette.

¹³Hegyes vidékre helyezte,
hogy a mezők gyümölcsét egye,
mézet szívjon a kőszálból,
olajat a kemény sziklából.

¹⁴Élvezze tehenek vaját, juhok tejét,
bárányok és básáni kosok kövérét,
bakok húsát s búza velejét,
s igya a szőlő színtiszta vérét.

¹⁵Ám meghízott a kedves – és ficánkolt!
Meghízott, kövér lett, meghájasodott,
és elhagyta Istent, alkotóját,
megvetette Istent, szabadító Szikláját!

¹⁶Idegen istenekkel ingerelték,
utálatosságokkal bőszítették,

¹⁷démonoknak áldoztak, nem Istennek,
isteneknek, kiket nem ismertek,
újaknak, nemrég jötteknek,
kiket atyáik nem tiszteltek.

¹⁸Elhagytad Istent, szülődet,
feledted az Urat, teremtődet.

¹⁹Látta ezt az Úr és haragra gerjedt,
mert felingerelték fiai s lányai.

²⁰Mondta tehát: ‘Elrejtem arcomat előlük,
hadd látom, mi lesz majd a végük,
mert elvetemült nemzedék ez,
hűtlenné vált gyermekek.

²¹Ők azzal ingereltek, ami nem Isten,
bőszítettek semmiségeikkel,
én is ingerlem majd őket: népnek sem nevezhető néppel,
bosszantom majd őket oktalan nemzettel.

²²Tűz lobban fel haragomban
s égni fog az alvilágnak fenekéig,
megemészti a földet, termésével együtt
s elégeti a hegyek alapjait.

²³Elhalmozom őket a bajokkal,
elfogyasztom rajtuk nyilaimat,

²⁴éhség emészti meg őket,
s madarak falják fel őket szörnyű harapásokkal.
Rájuk uszítom a fenevadak fogát,
a porban csúszó-mászó állatoknak dühét,

²⁵kinn a kard fogja pusztítani őket,
odahaza a rémület,
ifjút, szüzet egyaránt,
csecsemőt és aggastyánt.

²⁶Sőt azt mondanám: Hol vannak?
Hadd szüntetem meg emlékezetüket az emberek között! –

²⁷De ettől elállok, hogy ne bosszantsanak ellenségei,
fel ne fuvalkodjanak ellenei,
s azt ne mondják: A mi diadalmas kezünk
s nem az Úr cselekedte mindezt!

²⁸Tanácstalan nemzet ez,
s okosság nélkül való!

²⁹Bárcsak eszesek és értelmesek lennének,
s fontolóra vennék végüket!

³⁰Hogy is kergethetne meg egy ember ezret,
szalaszthatna meg kettő tízezret?
Nemde csak úgy, hogy Sziklájuk eladja őket,
s az Úr kiszolgáltatja őket?’

³¹- Hisz a mi Istenünk nem olyan, mint az ő isteneik,
ezt ellenségeink is megítélhetik. –

³²Szőlőjük Szodoma szőlőjéből való,
és Gomorra határából származó.
Szőlőszemeik epeízű szemek,
fürtjeik felette keserűek.

³³Boruk sárkányok epéje,
s viperák gyógyíthatatlan mérge.

³⁴Nincsen ez eltéve nálam,
s lepecsételve kincstáraimban?

³⁵Enyém a bosszú, én megfizetek
annak idején, amikor meginog a lábuk.
Közel van a veszedelem napja,
sietve jő időpontja.

³⁶Akkor az Úr igazságot szolgáltat népének,
s megkönyörül szolgáin,
látva, hogy elerőtlenedett a kezük,
odavannak a bezártak, s a szabadok is kimerültek.

³⁷Akkor majd azt mondja: ‘Hol vannak isteneik,
akikbe bizalmukat vetették,

³⁸akik megették áldozataik háját,
s megitták italáldozataik borát?
Keljenek fel, segítsenek titeket,
oltalmazzanak a bajban benneteket!

³⁹Lássátok be, hogy én vagyok egyedül
s nincs más Isten rajtam kívül:
én ölök és én éltetek, sebesítek és gyógyítok
s nincs, aki kezemből kiszabadíthasson!

⁴⁰Égnek emelem kezemet,
s örök életemre mondom:

⁴¹Ha megélesítem villámló kardom
s ítélethez fog kezem,
bosszút állok ellenségeimen
s megfizetek azoknak, akik gyűlölnek engem.

⁴²Vérrel részegítem nyilaimat,
s hússal lakik jól kardom,
a megöltek és a foglyok vérével,
a tar fejű ellenség vérével.’

⁴³Örvendjetek vele együtt, egek, és imádja őt Isten minden angyala,
nemzetek, dicsérjétek népét,
mert ő megtorolja szolgáinak vérét,
bosszút áll ellenségeiken,
s megkegyelmez népe földjének.«

⁴⁴Mózes tehát elment és Józsuéval, Nún fiával együtt elmondta ez ének minden szavát a nép füle hallatára.
⁴⁵Amikor aztán végig elmondta mindezeket a szavakat az egész Izraelnek, ⁴⁶ezt mondta nekik: »Véssétek szívetekbe mindezeket a szavakat, amelyekkel ma tanúságot teszek ellenetek, s parancsoljátok meg fiaitoknak, hogy tartsák emlékezetükben ezeket, s tegyék meg és teljesítsék mindazt, ami ebben a törvényben írva van, ⁴⁷mert e parancsokat nem hiába kaptátok, hanem azért, hogy általuk életetek legyen, s teljesítésük fejében hosszú ideig lakjatok azon a földön, amelynek elfoglalására átkeltek a Jordánon.«
⁴⁸Még ugyanazon a napon így szólt az Úr Mózeshez: ⁴⁹»Menj fel erre az Abárim (vagyis: Átkelés) hegységre, a Nébó hegyére, amely Moáb földjén, Jerikóval átellenben van és tekintsd meg Kánaán földjét, amelyet én majd Izrael fiainak adok birtokul. Aztán halj meg a hegyen, ⁵⁰amelyre felmégy és térj meg népedhez, miként a Hór hegyén Áron bátyád is meghalt és megtért népéhez, ⁵¹mert hűtlenül jártatok el velem szemben Izrael fiai között a Pörölés vizénél, a Szín-pusztában levő Kádesnél és nem bizonyítottatok engem szentnek Izrael fiai között. ⁵²Átellenből megláthatod azt a földet, de be nem mehetsz abba az országba, amelyet én majd Izrael fiainak adok.«

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet