38 ¹És felelt az Úr Jóbnak a fergetegből, és ezt mondta:

²»Kicsoda az, aki elhomályosítja a gondviselést
belátás nélküli beszédével?

³Övezd fel derekadat, mint férfihez illik,
én kérdezlek, te meg felelj nekem!

⁴Hol voltál, amikor a föld alapjait megvetettem?
Jelentsd meg nekem, ha tudsz okosat!

⁵Ki határozta meg méreteit? Hisz tudod!
Ki vont azon mérőzsinórt?

⁶Mibe bocsátották alapzatát,
és ki tette le a sarkkövét,

⁷miközben együttesen dicsértek engem a hajnali csillagok,
és ujjongtak az Isten fiai mindnyájan?

⁸Ki zárta el a tengert kapukkal,
mikor kitört, s az anyaméhből előjött,

⁹amikor felhővel ruháztam,
ködből pólyát adtam neki

¹⁰és körülvettem határaimmal,
zárt és kapukat adtam neki,

¹¹és mondtam: Idáig jössz és nem mégy tovább!
Itt törjék meg hullámaid gőgje!

¹²Vajon kirendelted-e már a reggelt, amióta megvagy,
és kijelölted-e a hajnalpír helyét,

¹³hogy megragadja a földnek széleit
és lerázza róla a gonoszokat?

¹⁴Hogy olyanná legyen az, mint a pecsétagyag,
és színeket öltsön, miként a ruha,

¹⁵hogy elvegyék a gonoszoktól a világosságukat,
és megtörjék a felemelt kart?

¹⁶Eljutottál-e a tenger mélységeibe?
Jártál-e az óceán fenekén?

¹⁷Kitárultak-e előtted a halál kapui,
és láttad-e a halálárnyék portáit?

¹⁸Szemlélted-e a földet széltében?
Jelentsd meg nekem mindezt, ha tudod!

¹⁹Melyik út visz a világosság lakóhelyéhez,
és hol van a sötétség helye,

²⁰hogy mindegyiket határába elvezesd,
és tudd az ösvényt házához!?

²¹Te ezt tudod, hisz akkor születtél,
és napjaid száma igen nagy!

²²Eljutottál-e a hó tárházához,
és láttad-e a jégeső raktárait,

²³amelyeket eltettem a szorongatás idejére,
a harc és a háború napjára?

²⁴Melyik út visz oda, ahol a világosság szétszóródik,
s a hőség a föld fölött eloszlik?

²⁵Ki hasított csatornát a sűrű zápornak
és utat a csattogó villámnak,

²⁶hogy lehulljon az eső olyan földre, ahol senki sem lakik,
a pusztára, ahol ember nem tartózkodik,

²⁷hogy a sivár sivatagot jóllakassa,
és zsenge füveket sarjasszon!?

²⁸Ki az atyja az esőnek?
Ki nemzette a harmat cseppjeit?

²⁹Kinek méhéből jött elő a jég,
és ki szülte az ég zúzmaráját?

³⁰Kővé merednek a vizek,
és befagy a mélység színe!

³¹Együtt tudnád-e tartani a Fiastyúk ragyogó csillagait?
Vagy elbírnád-e oldani a Kaszás kötelékeit?

³²Elővezeted-e a hajnali csillagot idejében,
és felhozod-e az estcsillagot a föld fiai fölé?

³³Ismered-e az ég törvényeit,
és te határozod-e meg uralmát a földön?

³⁴Felemeled-e szavadat a felhőig,
hogy vizek bősége borítson el téged?

³⁵Útjukra küldöd-e a villámokat,
és jelentik-e neked megjövet: ‘Itt vagyunk’?

³⁶Ki helyezte a bölcsességet az emberek belsejébe,
vagy ki adott értelmet a kakasnak?

³⁷Ki számlálja meg a felhőket bölcsességgel?
Ki fekteti le az égnek tömlőit,

³⁸amikor a porból szilárd föld lesz,
s a rögök összetapadnak?

³⁹Ejtesz-e prédát az oroszlánnak,
és betöltöd-e kölykei étvágyát,

⁴⁰amikor búvóhelyükön meglapulnak
és odújukban leselkednek?

⁴¹Ki készíti el a hollónak eledelét,
amikor fiókái Istenhez kiáltanak
és étel nélkül röpdösnek?

39

¹Tudod-e a kőszáli kecske ellési idejét?
Figyeled-e a szarvastehén fajzását?

²Számon tartod-e vemhességük hónapjait,
és tudod-e ellésük idejét?

³Lekuporodnak vajúdva, megellenek és bőgnek.

⁴Fiaik elválnak, elmennek legelőre,
elszélednek és nem térnek vissza hozzájuk.

⁵Ki bocsátotta a vadszamarat szabadon,
és ki oldotta el köteleit?

⁶A pusztát rendeltem házául,
a sós sivatagot lakóhelyéül.

⁷Megveti a város zsivaját,
és nem hallja a hajcsár kiáltását.

⁸Felkutatja legelőjét: a hegyeket,
és minden zöldet felkeres.

⁹Akar-e neked szolgálni a vadmarha?
Meghál-e a jászolodnál?

¹⁰Szántásra fogod-e a vadmarhát kötéllel?
Töri-e a rögöt a völgyekben utánad?

¹¹Bízol-e benne, mert nagy az ereje,
és ráhagyod a munkádat?

¹²Rábíznád-e, hogy behordja gabonádat
és megtöltse szérűdet?

¹³Vígan csapkod a struccmadár szárnya;
bizony kegyetlen a szárnya s a tollazata!

¹⁴Hisz tojásait a földön hagyja
s a porban melegíti őket;

¹⁵felejti, hogy láb eltapossa,
s a mező vadja eltiporja őket.

¹⁶Kemény a fiaihoz, mintha nem is az övéi volnának,
nem bánja, ha kárba vész a fáradsága;

¹⁷mert Isten megvonta tőle az okosságot,
és nem adott neki előrelátást;

¹⁸de amikor itt az ideje, a magasba rebben,
és kineveti a lovat meg a rajta ülőt.

¹⁹Te adsz-e erőt a lónak?
Te ruházod-e fel nyakát sörénnyel?

²⁰Te tanítod-e, hogy ugorjon, mint a sáska?
Be félelmetes orrának büszke prüszkölése!

²¹A földet kapálja körmeivel, bátran ficánkol,
szembeszáll a fegyveresekkel.

²²Megveti a félelmet,
és nem hátrál a kard elől.

²³Csöröghet a tegez fölötte,
villoghat a lándzsa és a pajzs,

²⁴izgatottan, tombolva falja a földet,
és nem marad veszteg, ha megriad a harsona,

²⁵amikor hallja a harsonát, azt mondja: ‘Hajrá!’
Már messziről szimatolja a harcot,
a vezérek buzdító szavát, a sereg kiáltását.

²⁶A te bölcsességed által tollasodik-e meg a sólyom,
és terjeszti ki szárnyait dél felé?

²⁷Parancsszódra száll-e a sas a magasba,
és fészkel meredek helyen?

²⁸Sziklán lakik és ott tanyázik,
meredek kőszálon, járatlan bércen,

²⁹onnan kémleli étkét,
és szeme ellát messzire,

³⁰fiókái vért szürcsölnek,
és tüstént ott terem, ahol tetem van.«

40 ¹Ismét szólt az Úr, és ezt mondta Jóbnak:

²»Oly könnyen meghátrál-e, aki Istennel perbe szállt?
Nos feleljen erre Isten vádlója!«

³És felelt Jób az Úrnak:

⁴»Mit feleljek én, aki könnyelműen szóltam?
Kezemet a számra teszem!

⁵Egyszer szóltam, bár azt is elhagytam volna!
Meg másodszor, de nem teszem többé!«

⁶És felelt az Úr Jóbnak a fergetegből és mondta:

⁷»Övezd fel derekadat, amint férfihez illik!
Én kérdezlek, te meg felelj nekem!«

⁸Semmivé akarod-e tenni az én igazságomat?
És kárhoztatsz-e engem, hogy neked legyen igazad?

⁹Olyan-e a karod, mint az Istené?
Mennydörgő hangon szólsz-e úgy, mint ő?

¹⁰Akkor vegyél magadra ékességet és emelkedj föl magasra,
légy dicsőséges és öltözz ragyogó szépségbe!

¹¹Szórd szét a kevélyeket haragodban,
Tekints minden kevélyre és alázd meg őket!

¹²Láss meg minden gőgöst és szégyenítsd meg őket!
Morzsold össze a gonoszokat helyükön!

¹³Rejtsd őket mind a porba,
süllyeszd orcájukat a verembe!

¹⁴Akkor én is beismerem,
hogy jobbod győzelemre segít téged!

¹⁵Lám a Behemót, amelyet teremtettem, úgy mint téged is:
füvet eszik, akárcsak a szarvasmarha.

¹⁶Erő van ágyékában,
és erősség hasa izmaiban.

¹⁷Kiegyenesíti farkát, mintha cédrus lenne,
combjainak izmai egymásba fonódnak.

¹⁸Csontjai, mint az érccsövek,
és lábszárai, mint a vasrudak.

¹⁹Isten művei közül ő az első;
Teremtője neki adta kardját,

²⁰mert neki teremnek füvet a hegyek,
ahol a mező minden vadja játszadozik.

²¹Lótusz alatt heverészik,
a nád s a mocsár rejtekében.

²²Befödi a lótusz árnyékával,
körülveszik a patak fűzei.

²³Ha a folyó árja szorítja, fel nem riad;
nyugton marad, még ha a Jordán csap is be a szájába.

²⁴Ki tudná horoggal szemtől szembe elfogni,
s pecekkel átfúrni orrát?

²⁵Vajon partra húzhatod-e a Leviatánt horoggal,
és megkötheted-e kötéllel nyelvét?

²⁶Teszel-e karikát orrába?
Átfúrod-e pofáját kampóval?

²⁷Vajon rimánkodik-e neked sokat,
vagy szép szóval kedveskedik-e neked?

²⁸Egyezkedik-e veled,
hogy szolgádul fogadd örök időkre?

²⁹Játszol-e vele, mint a kis madárral,
és megkötözheted-e leányaid mulatságára?

³⁰Alkusznak-e fölötte a társak,
felosztják-e a kereskedők?

³¹Megtöltöd-e a hálókat bőrével
és a halrekeszt fejével?

³²Emeld rá kezedet! De jegyezd meg,
hogy a harc után meg nem mukkansz többé!

41

¹Íme, az ilyennek reménye semmivé válik,
már puszta látásától is földre vágódik!

²Nincs olyan merész, aki ingerelni merné,
és ki állhat meg az én színem előtt?

³Ki adott nekem előbb, hogy vissza kellene neki adnom?
Ami az ég alatt van, az mind az enyém!

⁴Nem hallgatom el, hogy milyenek tagjai,
beszélek erejéről, alkata szépségéről!

⁵Ki tudja levenni ruhája burkolatát?
Ki hatol be szája belsejébe?

⁶Ki nyitja meg szája kapuit?
Fogai környékén rémület lakik!

⁷Teste, mint az öntött pajzs,
egymáshoz simuló pikkelyekből van egyberakva;

⁸az egyik a másikhoz lapul,
még levegő sem férkőzik közéjük;

⁹az egyik a másikhoz tapad,
egymást tartják s el nem válnak.

¹⁰Tüsszentése tüzes láng,
és szeme olyan, mint a hajnal pillái.

¹¹Lángok jönnek torkából,
megannyi kigyúlt, égő fáklya;

¹²gőz tör elő orra lyukaiból,
mint tűzön álló forró fazékból;

¹³lehelete meggyújtja a szenet,
láng lövell torkából.

¹⁴Erő honol nyakában,
és rémület jár előtte.

¹⁵Tagjaira húsa pompásan tapad,
hullna rá bár villám, helyéből ki sem mozdul.

¹⁶A szíve kőkemény,
kemény, mint az alsó őrlőkő.

¹⁷Amikor felemelkedik, még hősök is megijednek,
megzavarodnak félelmükben.

¹⁸Ha kard éri, nem fog rajta,
s a dárda visszapattan páncéljáról;

¹⁹olyannak veszi a vasat, mint a szalmát,
s az ércet, mint a korhadó fát,

²⁰nem szalasztja meg őt a nyilas,
polyvává lesznek rajta a parittya kövei,

²¹szalmaszálnak veszi a buzogányt,
neveti a dárda süvítését.

²²Alul éles cserepek vannak rajta,
cséplőszán nyomait hagyja az iszapban.

²³Felforralja a mély tengert, mint az üstöt,
olyanná teszi, mintha kenőcs forrna benne.

²⁴Világít nyomában az ösvény,
őszülő hajnak néznéd az örvényt.

²⁵Nincs hozzá fogható hatalom a földön,
úgy van alkotva, hogy semmitől se féljen.

²⁶Szembenéz minden nagysággal:
ő a király minden kevély állat fölött.«

KNB SZIT STL BD RUF KG