25Mert tudom, hogy megváltóm él,
s a végső napon felkelek a földről;
26és ismét körülvesz a bőröm,
és saját testemben látom meg Istenemet;
27én magam látom meg őt,
és önnön szemem nézi őt, és nem más!
E reményem van eltéve keblemben!
Jegyzetek
19,25 Ezeket a szavakat Jób akár kőbe is vésné. Sajnos, a szövegkörnyezet valószínűleg megromlott. Úgy látszik, a beszélő egy látomással bátorítja magát, amely megvalósul majd egy napon. Annak ellenére, amit most mondott (a húsa elemésztődött, a hálál vár rá), mégis tudja, hogy ez a helyzet nem bűnének következménye. És azt is tudja, hogy Isten is tudja ezt, bár ő most hallgat és rejtőzik. Azon a napon maga Isten jön majd el, mint Megváltó, hogy visszakövetelje Jób jogait, melléáll, és nyilvánosságra hozza ártatlanságát. Jób pedig testi épségét visszanyerve, »feltámadva«, saját szemével szemlélheti Istent. Szívében gyökerezik ez a remény, és emészti a vágy, hogy reménye beteljesedjék.
2Akkor azok közül, akik a föld porában alszanak, sokan felébrednek: némelyek örök életre, mások pedig, hogy örök gyalázatot lássanak.
28Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amikor mindnyájan, akik a sírokban vannak, meghallják az ő szavát, 29és előjönnek: akik jót tettek, az élet feltámadására, akik pedig gonoszat tettek, az ítélet feltámadására.