26Jézus azt felelte: »Bizony, bizony mondom nektek: Kerestek engem, de nem azért, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok.
27Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet majd az Emberfia ad nektek. Őt ugyanis az Atyaisten jelölte meg.«
28Erre azt kérdezték tőle: »Mit tegyünk, hogy Isten tetteit cselekedjük?«
29Jézus azt felelte: »Isten tette az, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.«
30Erre megkérdezték tőle: »Milyen jelet viszel végbe, hogy lássuk és higgyünk neked? Mit cselekszel?
31Atyáink mannát ettek a pusztában, amint írva van: ‘A mennyből adott nekik kenyeret enni’«.
(Kiv 16,4)
32Jézus ezt válaszolta: »Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adott nektek mennyből való kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyből való kenyeret.
33Mert az Isten kenyere az, amely a mennyből szállott le, és életet ad a világnak.«
34Ekkor azt mondták neki: »Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret!«
35Jézus azt felelte nekik: »Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg.
Jegyzetek
6,26 Jézus értelemszerűen hivatkozik az előző napi csodára, hogy hallgatói ne keressenek más kenyeret, mint amit ő ad. Az egyszerű kenyérről azonban áttér a lelki kenyérre, amely nem más, mint ő maga: az ő teste és vére. Az igazi mennyei kenyér nem a manna volt, amellyel Isten a pusztában táplálta a népet, hanem az, amelyet Isten az új választott népnek ad.
6,32 A kenyér, amelyet az Atya ad az embereknek, maga Jézus. Ezt azonban Jézus csak fokozatosan tárja fel. Először azt mondja, hogy ő a kenyér (35. v.), aztán azt, hogy a kenyér az ő teste (51. v.), végül kimondja, hogy ez a kenyér az ő teste és vére (53. v.).