Keresés a Bibliában

4 1Amikor Jézus megtudta, hogy a farizeusok meghallották, hogy Jézus több tanítványt szerez és keresztel, mint János 2– bár Jézus maga nem keresztelt, csak a tanítványai –, 3elhagyta Júdeát, és ismét Galileába ment. 4Át kellett mennie Szamarián. 5Megérkezett tehát Szamaria egyik városába, amelyet Szikarnak neveznek, közel ahhoz a földdarabhoz, amelyet Jákob a fiának, Józsefnek adott. 6Ott volt Jákob kútja. Jézus akkor elfáradva az úttól, azon nyomban leült a kútnál. Körülbelül a hatodik óra volt. 7Odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus azt mondta neki: »Adj innom!« 8Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy élelmet vegyenek. 9A szamariai asszony erre azt mondta neki: »Zsidó létedre hogyan kérhetsz te inni tőlem, aki szamariai asszony vagyok?« Mert a zsidók nem érintkeznek a szamariaiakkal. 10Jézus azt felelte: »Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki mondja neked: ‘adj innom’, talán te kérted volna őt, és ő élő vizet adott volna neked.« 11Az asszony így szólt: »Uram, nincs is mivel merítened, a kút pedig mély; honnan vennéd hát az élő vizet? 12Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk a kutat adta, amelyből ő maga, fiai és jószágai is ittak?« 13Jézus azt felelte: »Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, 14de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé nem szomjazik meg, hanem a víz, amelyet adok neki, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.« 15Erre az asszony így szólt: »Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam, és ne járjak ide meríteni!« 16Jézus ezt felelte neki: »Menj, hívd el a férjedet, és jöjj ide!« 17Az asszony erre kijelentette: »Nincs férjem.« Jézus ezt válaszolta: »Jól mondtad: ‘Nincs férjem’. 18Mert öt férjed volt, és akid most van, az nem férjed. Ezt helyesen mondtad.« 19Az asszony ekkor így szólt: »Uram, látom, hogy próféta vagy. 20A mi atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van a hely, ahol őt imádni kell.« 21Jézus azt felelte neki: »Hidd el nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogjátok imádni az Atyát. 22Ti azt imádjátok, amit nem ismertek, mi azt imádjuk, amit ismerünk, mert az üdvösség a zsidóktól van. 23De eljön az óra, és már itt is van, amikor az igazi imádók Lélekben és igazságban fogják imádni az Atyát, mert az Atya ilyen imádókat keres magának. 24Az Isten lélek, és akik őt imádják, Lélekben és igazságban kell őt imádniuk.« 25Az asszony erre megjegyezte: »Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor ő eljön, kijelent majd nekünk mindent.« 26Jézus azt válaszolta neki: »Én vagyok az, aki veled beszélek.«
27Ekkor odaérkeztek a tanítványai, és elcsodálkoztak, hogy asszonnyal beszélgetett. Mégsem kérdezte egyikük sem: »Mit akarsz, vagy mit beszélsz vele?« 28Az asszony pedig otthagyta az edényét, elment a városba, és szólt az embereknek: 29»Gyertek, lássátok azt az embert, aki elmondott nekem mindent, amit cselekedtem. Vajon nem ő a Krisztus?« 30Azok erre kimentek a városból, és odamentek hozzá.
40Amikor tehát a szamaritánusok odamentek hozzá, kérték őt, hogy maradjon náluk. Két napig ott is maradt. 41Ekkor már sokkal többen hittek az ő tanítása miatt.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

4,10 Az élő víz, amiről Jézus beszél, nem egyszerű víz, hanem az igazság és a kegyelem. Ez az, amely örökre oltja az ember szomját (14. v.).

4,19 Amikor hányatott életéről esik szó, az asszony más irányba tereli a beszélgetést: fölvet egy vitatott vallási problémát.