Keresés a Bibliában

3 1Ezért vagyok én, Pál, Krisztus Jézus foglya értetek, a nemzetekhez tartozókért. 2Bizonyára hallottátok, hogy Istennek milyen kegyelmi adományában részesültem a ti javatokra, 3vagyis azt, hogy kinyilatkoztatásból megismertem a titkot, ahogyan már fentebb röviden megírtam. 4Ha elolvassátok, megérthetitek belőle, hogy megismertem Krisztus titkát, 5amely más nemzedékek idejében nem volt ismert az emberek fiai előtt, úgy ahogyan most a Lélek által kijelentette szent apostolainak és prófétáinak: 6azt ugyanis, hogy a nemzetek Krisztus Jézusban társörökösök, tagjai az egy testnek, és együtt részesülnek az ígéretben az evangélium által. 7Ennek lettem én szolgája Isten kegyelmének adományából, melyet nekem juttatott hathatós ereje szerint.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

3,6 Isten misztériumának nyílt kifejezése: miután lehullottak a védőfalak és korlátok, amelyekkel Isten a választott népet körülvette, hogy megőrizze tisztán a nekik adott kinyilatkoztatást, most minden nép meghívást kap, hogy velük együtt részesüljön az egyetlen megváltásban, amelyet Krisztus hozott az emberiségnek.