Keresés a Bibliában

17hogy Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt. 18Világosítsa meg lelki szemeteket, hogy tudjátok, milyen reményre hívott meg titeket, milyen gazdag dicsőséges öröksége a szentek számára, 19és milyen mérhetetlenül nagy az ő ereje fölöttünk, akik hiszünk. Hatalmas erejének hatékonyságát 20Krisztusban mutatta meg, amikor feltámasztotta a halottak közül, és jobbjáraállította a mennyekben, (Zsolt 110,1}<fs) 21minden fejedelemség és hatalmasság, erő és uralom, és minden egyéb név fölé, nemcsak ezen a világon, hanem az eljövendő világban nevezettek fölé is. 22Mindent a lába alá vetett, s megtette őt mindenek fölött álló főnek az egyház számára, (Zsolt 8,7) 23amely az ő teste, és annak a teljessége, aki mindent mindenben betölt.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

1,22 A Krisztus Titokzatos Testéről szóló csodálatos tanítás olvasható itt. Annak teljessége: az Egyházat mondhatjuk Krisztus teljességének, mert Krisztus általa öleli magához a világot, általa valósítja meg megváltó művét a világban. A mindent mindenben kifejezés a korlátok nélküli teljességet akarja kifejezni.