12hogy magasztaljuk az ő dicsőségét, mi, akik már azelőtt is reméltünk Krisztusban.
17hogy Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt.
5
1Erre a szabadságra tett szabaddá minket Krisztus. Legyetek tehát állhatatosak, és ne vegyétek magatokra ismét a szolgaság igáját.
6Hiszen Krisztus Jézusban sem a körülmetélés nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit.
1
1Pál, Jézus Krisztus szolgája, meghívott apostol, akit Isten kiválasztott evangéliuma számára –
7Isten összes szeretteinek, akik Rómában vannak, a meghívott szenteknek. Kegyelem és békesség nektek Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól!
3»Uram, prófétáidat megölték, oltáraidat felforgatták, egyedül én maradtam meg, s nekem is az életemre törnek«.
(1Kir 19,10)
23Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik Isten dicsőségét.
28Amikor tehát ezt elvégeztem és kezükbe tettem ennek a gyűjtésnek a gyümölcsét, utamba ejtve titeket, elmegyek Hispániába.
Jegyzetek
1,1 Jézus Krisztus szolgája: szó szerint »rabszolgája«, mert teljesen neki szenteli az életét, minden energiáját. – Meghívott: itt – és több más helyen is (6-7. v.; 8,28; 1 Kor 1,24) – a hitre kapott meghívást jelenti.
11,3 Isten megtartja ígéreteit: ha a választott nép visszautasítja magatartásával az üdvösséget, Isten kiválasztja tervei megvalósításához a »maradék«-ot, amelyről az egykori próféták ismételten említést tesznek.