Keresés a Bibliában

10

1Ez óvta meg azt, akit Isten először formált,
a földkerekség atyját,
amikor még csak ő volt megteremtve;

2ez vezette ki őt vétkéből,
és adott hatalmat neki, hogy minden fölött uralkodjon.

3Tőle pártolt el haragjában az igaztalan,
azért pusztult el testvérgyilkos indulatában.

4Mikor miatta özönvíz árasztotta el a földet,
ismét a bölcsesség mentette meg,
és vezérelte hitvány fa által az igazat.

5Miután a népek gonosz tervükre egybegyűltek,
ez találta és óvta meg az igazat,
hogy Isten előtt feddhetetlen legyen,
és erőssé tette fia szeretetével szemben.

6Ez ragadta ki az igazat a gonoszok romlásakor,
mikor az Ötvárosra hulló tűz elől menekült,

7gonoszságuk bizonysága gyanánt ott van
a füstölgő sivár vidék,
az idétlen gyümölcsöt termő fák,
s a hitetlen lélek emlékéül álló sóoszlop.

8Mivel mellőzték a bölcsesség útját,
nemcsak abban vallottak kárt, hogy a jót meg nem ismerték,
hanem balgaságuk emlékét is hátrahagyták az embereknek,
hogy el ne titkolhassák, amiben vétkeztek.

9Hű szolgáit viszont a bölcsesség ragadta ki a szorongatásból.

10Egyenes úton vezérelte
a bátyja haragja elől menekülő igazat,
megmutatta neki Isten országát,
és megadta neki a szent dolgok ismeretét.
Vesződsége közepette jóléthez segítette,
és fáradságát bőséggel jutalmazta.

11Vele volt kizsákmányolóinak ármányával szemben,
és gazdagsághoz juttatta,

12megőrizte ellenségektől, megóvta üldözőktől,
és kemény viadalban neki juttatta a győzelmet,
hogy belássa: a bölcsesség hatalmasabb mindennél.

13Ez nem hagyta cserben az eladott igazat,
hanem megóvta a bűntől, leszállt vele a verembe,

14és nem hagyta el a bilincsekben sem,
amíg meg nem hozta neki a kormánypálcát
s a hatalmat elnyomói fölött.
Meghazudtolta az ellene vádaskodókat,
és örök hírnevet szerzett neki.

15Ez ragadta ki a szent népet,
a feddhetetlen ivadékot,
az elnyomó nemzet hatalmából,

16ez vonult be Isten szolgájának lelkébe,
mire ő csodákkal és jelekkel
állt ellen félelmes királyoknak.

17Megadta az igazaknak kényszermunkájuk jutalmát,
csodás utakon vezérelte őket,
nappal lepel volt számukra, éjjel pedig csillagfény.

18Átvitte őket a Vörös-tengeren,
átvezette őket a nagy vízen,

19ellenségeiket pedig a tengerbe merítette,
s a tenger mélységéből partra vetette.
Ezért az igazak kifosztották a gonoszokat,

20és énekkel dicsérték Uram, szent nevedet.
Egyetértve magasztalták győztes kezedet,

21a bölcsesség ugyanis megnyitotta a némák száját,
s a gyermekek nyelvét ékesszólóvá tette.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

10,1 Az itt következő fejezetek bemutatják, hogyan működött a bölcsesség Izrael történetében. A szerző az események mögött mindenütt Isten hűségét és jóságát látja meg. Az események leírásában nemcsak a Bibliára, hanem más zsidó hagyományokra (a targumokra) is támaszkodik.

10,1 Ádám bűnbe esett, de a bölcsesség megmentette őt.

10,3 Káin pusztulásának oka az, hogy elpártolt a bölcsességtől.

10,6 Az Ötváros Szodoma, Gomorra, Adma, Cebojim és Coár/Bela.

10,10 Jákob álmában látta a megnyílt eget, Isten országát.

Előző fejezet Következő fejezet