7 ¹Történt pedig, hogy elfogtak hét testvért is anyjukkal együtt. Ostorral és szíjjal verette őket a király, hogy a törvényben tiltott sertéshúsevésre kényszerítse őket. ²Ekkor közülük az első így szólt: »Mit akarsz velünk és mit kívánsz tudni tőlünk? Mi készek vagyunk inkább meghalni, mint megszegni az atyáinknak adott isteni törvényeket.« ³Erre a király elrendelte haragjában, hogy tüzesítsenek meg serpenyőket és rézüstöket. Alighogy ezek áttüzesedtek, ⁴annak, aki először szólt, kivágatta a nyelvét, lenyúzatta a fejbőrét, és lemetszette keze- és lábafejét a többi testvére és anyja szeme láttára. ⁵Amikor aztán már mindene meg volt csonkítva, odavitette a tűzhöz és elevenen megsüttette a serpenyőben. S mialatt ebben sokáig kínlódott, a többiek egymást így biztatták anyjukkal együtt, hogy csak bátran menjenek a halálba: ⁶»Az Úr Isten az igazságra tekint, és megkönyörül rajtunk, mint ahogy büntetést hirdető énekében kijelentette Mózes: ‘Meg fog könyörülni szolgáin.’« ⁷Miután az első ily módon meghalt, a következőt vitték megcsúfítani. Hajastól lenyúzták a fejbőrét, aztán megkérdezték, nem akar-e enni, mielőtt megkínozzák tagonként egész testét. ⁸Ő azonban saját nyelvén így szólt: »Nem teszem.« Ezért aztán ő is ugyanazokat a kínzásokat szenvedte el sorjában, mint az első. ⁹Azután halálra váltan így szólt: »Te gonosz! A jelen életben ugyan elveszítesz minket. A világ Királya azonban a föltámadásban örök életre kelt minket, mivel az ő törvényeiért halunk meg.« ¹⁰Utána a harmadikat csúfították el. Ez, mihelyt felszólították, mindjárt kidugta a nyelvét, bátran odanyújtotta a kezét, ¹¹és bizalommal eltelve így szólt: »Az égből kaptam ezeket. Ezért Isten törvényeiért lemondok róluk, mert bízom benne, hogy úgyis visszakapom ezeket Tőle.« ¹²A király pedig és az övéi megcsodálták az ifjú lelkierejét, hogy szinte semmibe vette a kínzásokat. ¹³Ennek elhunyta után a negyediket kínozták meg hasonló módon. ¹⁴Ez, amikor már halálán volt, így szólt: »Vigasztalás azok számára, akik az emberek által halnak meg, hogy bízván bízhatnak Istenben, aki újra feltámasztja majd őket. Neked azonban nem lesz feltámadásod az életre.« ¹⁵Aztán odahozták az ötödiket is, hogy megkínozzák. Ez a királyra tekintett, ¹⁶és így szólt: »Bár halandó vagy, mégis van hatalmad arra, hogy kényed-kedved szerint bánj az emberekkel. Ne gondold azonban, hogy Isten elhagyta népünket. ¹⁷Várj csak türelemmel! Meglátod te még az ő nagy hatalmát, amikor sanyargatni fog majd téged utódoddal együtt.« ¹⁸Ezután elővezették a hatodikat, s ő haldokolva így szólt: »Ne ámítsd magadat hiába! Mi ugyanis önmagunk miatt szenvedjük ezeket, mert vétkeztünk Istenünk ellen. Ezért történtek velünk ilyen csodálatraméltó dolgok. ¹⁹Te azonban, aki Istennel mered felvenni a harcot, ne hidd, hogy büntetlen maradsz!«
²⁰De különösképpen csodálatra méltó, és a jók emlékezetére érdemes az anya, aki Istenbe vetett bizodalmában hősies lelkülettel viselte el azt, hogy egy napon hét fiát látta elveszni. ²¹Bölcsességgel telve, mindegyiküket a saját nyelvén lelkesen buzdította, az asszonyi lelkülettel a férfias bátorságot egyesítve ²²így szólt hozzájuk: »Nem tudom, mi módon jelentetek meg méhemben. Nem én ajándékoztam nektek szellemet, lelket és életet, és nem én illesztettem össze egyiketeknek sem a tagjait, ²³hanem a világ Teremtője, aki megalkotta az embert eredetébe, és mindennek megadja létét. S ő irgalmasságában vissza is adja nektek lelketeket és életeteket, ha ti most föláldozzátok magatokat törvényeiért.« ²⁴Antióchosz pedig, bár látta, hogy megvetik őt, anélkül, hogy törődött volna a gyalázkodónak szavaival, nemcsak szóval biztatta a még életben lévő fiatalabb testvért, hanem esküvel ígérte neki, hogy gazdaggá és boldoggá teszi, felveszi barátai sorába és megadja neki azt, amire szüksége van, ha elpártol atyáinak törvényeitől. ²⁵S mivel az ifjú semmiképpen sem adta ehhez a beleegyezését, a király odahívatta az anyát, és unszolta őt, hogy segítse megmenteni az ifjút. ²⁶Amikor aztán már sok szóval biztatta, az megígérte, hogy a lelkére fog beszélni fiának. ²⁷Aztán lehajolt hozzá, és a kegyetlen zsarnok megcsúfolására saját nyelvén így szólt: »Fiam! Légy irgalommal hozzám! Kilenc hónapig méhemben hordoztalak, három esztendeig szoptattalak, tápláltalak és mind ez ideig neveltelek. ²⁸Kérlek, fiam! Tekints az égre, a földre és mindenre, ami bennük van, és értsd meg, hogy mindezt, valamint az emberi nemet is a semmiből teremtette Isten. ²⁹Ne félj tehát ettől a hóhértól, hanem légy méltó testvéreidhez! Osztozz a sorsukban, és szenvedd el a halált, hogy egykor, az irgalmasság idején testvéreiddel együtt visszakapjalak téged is!« ³⁰Miközben ezeket mondta, így szólt az ifjú: »Mire vártok? Én nem engedelmeskedem a király parancsának, hanem a törvény parancsának, amit Mózes adott nekünk. ³¹Te pedig, a héberek minden bajának szerzője, nem kerülöd el Isten kezét. ³²Mi a mi bűneink miatt szenvedjük ezeket. ³³Istenünk ugyanis rövid időre megharagudott ránk. Ezért fenyít és büntet minket. De ismét megengesztelődik majd szolgáival szemben. ³⁴Te pedig, aki őrjöngsz az ő szolgái ellen, ne áltasd magadat hiábavaló módon, hiú reményekkel, te gonosz és legelvetemültebb valamennyi ember között. ³⁵Még nem kerülted el a mindenható és mindent látó Isten ítéletét. ³⁶Testvéreim csekély szenvedés árán a szövetségi ígéreteknek lettek részeseivé az örök életben. Terád pedig Isten ítélete által felfuvalkodottságodnak méltó büntetése vár. ³⁷Én testvéreimhez hasonlóan atyáim törvényeiért odaadom lelkemet és testemet. Csak arra kérem Istent, hogy minél előbb könyörüljön meg népünkön, téged pedig kínok és csapások árán arra a vallomásra bírjon, hogy egyedül ő az Isten. ³⁸Szűnjék meg irántam és testvéreim iránt a Mindenható haragja, amely méltán szállt egész nemzetünkre.« ³⁹Erre magánkívül lett haragjában a király, és vele szemben még kegyetlenebbül dühöngött, mint bármelyikkel szemben, mert nagyon zokon vette, hogy kigúnyolták. ⁴⁰Meghalt tehát ez is az Úrba vetett teljes bizalmában, ártatlanul. ⁴¹Végül, a fiai után az anyát is kivégezték. ⁴²De legyen elég ennyi az áldozatokról és a borzalmas kínzásokról.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet