6 ¹Nem sok idő múlva a király elküldött egy antióchiai öregembert, hogy atyáik és Isten törvényeivel való szakításra kényszerítse a zsidókat, ²hogy meggyalázza a jeruzsálemi templomot, s azt az olimposzi Jupiterről nevezze el; a Garizimon lévőt pedig – amint az az ott lakóknak megfelel – a vendégszerető Jupiterről. ³Erre a bajoknak igen gonosz és nehezen elviselhető áradata szakadt mindenkire. ⁴A templom megtelt paráznasággal és a pogányok tivornyáival, amelyeken parázna személyekkel fajtalankodtak. A szent épületekbe kényük-kedvük szerint olyasmikkel tolakodtak be az asszonyok, amik nem voltak odavalók. ⁵Az oltárt is meg nem engedett és törvény által tiltott dolgokkal rakták tele. ⁶Szombatot nem tarthattak. A hazai ünnepeket nem ülhették. Sőt egyáltalában még zsidónak sem vallhatta magát senki sem. ⁷Ugyanakkor keserves kényszerrel hurcolták őket a király neve napján az áldozatokra. Dioníziosz ünnepén pedig borostyánkoszorúval a fejükön kellett részt venniük a Dioníziosz-körmeneten. ⁸Ptolemajosz tanácsára a szomszédos pogány városokba is elment az a rendelet, hogy ők is ugyanígy járjanak el a zsidókkal szemben, és kényszerítsék őket az áldozatra; ⁹azokat pedig, akik vonakodtak áttérni a pogányok szokásaira, öljék meg. Ekkor látni lehetett, mily nyomorúság támadt. ¹⁰Két asszonyt ugyanis beárultak, hogy körülmetélték gyermeküket. Erre a kisbabáikat a mellükre akasztották, és így körülvitték őket nyilvánosan a városban, aztán letaszították őket a falról. ¹¹Másokat azért jelentettek fel Fülöpnek, mert összegyűltek a közelben lévő barlangokban, és ott titokban megülték a szombatot. Ezeket tűzben pusztították el. A szent nap iránti tiszteletből ugyanis még védekezni sem akartak.
¹²Kérem azokat, akik ezt a könyvet olvassák, ne iszonyodjanak el ezek miatt a szomorú esetek miatt, hanem fontolják meg, hogy az, ami történt, nem vesztére, hanem csak feddésére van nemzetünknek. ¹³Mert nem engedni meg a bűnösöknek, hogy hosszú ideig cselekedjenek kényük-kedvük szerint, hanem azonnal büntetést szabni rájuk, nagy jóakaratnak a jele. ¹⁴A többi nemzetnél azért vár türelmesen az Úr, hogy majd az ítélet napjának eljövetelekor bűneik teljes mértéke szerint büntesse őket. De nem úgy ¹⁵határozott a mi ügyünkben: azaz rajtunk nem csak akkor áll bosszút, amikor már tetőfokra hágtak bűneink. ¹⁶Azért tehát tőlünk sohasem vonja meg irgalmasságát. Csapásokkal sújt ugyan, de népét el nem hagyja sohasem. ¹⁷Röviden csak ennyit akartunk mondani az olvasók okulására. Ám folytassuk most már az elbeszélést.
¹⁸Eleazárnak, a legkiválóbb írástudók egyikének, egy élemedett korú és tisztes külsejű férfinak erőszakkal kinyitották a száját, így akarták kényszeríteni, hogy disznóhúst egyen. ¹⁹Ő azonban a dicső halált többre becsülte a gyalázatos életnél, ezért önként ment a vesztőhelyre. ²⁰Jól tudta ugyanis, hogy miként kell viselkednie. Ezért hűséges kitartással el volt tökélve arra, hogy az élethez való ragaszkodás miatt tiltott dolgot nem enged meg magának. ²¹Ekkor a körülállók hamis szánakozástól indíttatva, mivel régi barátság fűzte őket ehhez a férfihoz, félrevonták őt, és titokban arra kérték, hogy olyan húst hozasson, amelyből neki is szabad ennie, és tegyen úgy, mintha a király rendelete értelmében az áldozati húsból enne, ²²így aztán megszabadul a haláltól. A férfi iránt való régi barátságból tanúsítottak ilyen emberies bánásmódot vele szemben. ²³Ő azonban arra a tiszteletre gondolt, amely korát és öregségét méltán megillette, és arra a veleszületett nemességre, amelyben megőszült, valamint azokra az erényes cselekedeteire, amelyeket gyermekkorától fogva gyakorolt, ezért a szent s az Isten által hozott törvény értelmében azonnal válaszolt és kijelentette, hogy küldjék csak inkább az alvilágba. ²⁴»Mert nem illik – mondta – a színlelés a mi életkorunkhoz. Sok ifjú ugyanis abban a hitben volna, hogy a kilencvenéves Eleazár a pogányok életére tért át, ²⁵és így tévútra vezetné őket az én színlelésem, s egy múló élet parányi idejéhez való ragaszkodásom. Ezáltal pedig szégyent és átkot hívnék le vénségemre. ²⁶Az emberek büntetésétől a jelen pillanatban megszabadulnék ugyan, a Mindenható kezét azonban sem élve, sem halva el nem kerülhetem. ²⁷Azért elszántan válok meg életemtől, így legalább méltónak mutatom magam idős koromhoz. ²⁸Készséges szívvel és bátorsággal halok tisztes halált a magasztos és szent törvényekért, hogy nemes példát adjak az ifjaknak.« E szavak után azonnal a vesztőhelyre hurcolták. ²⁹Azok pedig, akik vezették, és kis idővel előbb még jóindulattal voltak irányában, haragra gerjedtek azok miatt a szavak miatt, amelyeket mondott, mert azt gondolták, hogy kevélységből mondta azokat. ³⁰Amikor aztán az ütések következtében már-már a halálán volt, felsóhajtott és így szólt: »Uram! Te, aki birtokában vagy a szent tudásnak, te jól tudod, hogy én, bár megmenekülhettem volna a haláltól, kínos fájdalmakat szenvedek testemben, irántad való félelemből azonban készségesen viselem el őket lelkemben.« ³¹Így halt meg, és halálának emlékét, mint a hősiesség és bátorság példaképét hagyta hátra nemcsak az ifjaknak, hanem az egész nemzetnek is.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet