Keresés a Bibliában

Keresztelő János lefejezése.

14Heródes király is hallott róla, mert messze terjedt a híre. „Keresztelő János támadt föl halottaiból, ezért működik benne a csodatévő erő”, mondta. 15Némelyek viszont így vélekedtek: „Ő Illés.” Mások pedig: „Próféta ő, olyan, mint a többi próféta.” Ennek hallatára Heródes továbbra is azt állította: „Ő János, akinek fejét vétettem. 16Az támadt föl (halottaiból).” 17Heródes tudniillik annak idején elfogatta Jánost és börtönbe vettette, testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt, akit feleségül vett. 18János ugyanis figyelmeztette: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.” 19Heródiás ezért áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. 20Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember s ezért védelmébe vette. Valahányszor beszélt vele, nagy zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta. 21Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes születésnapján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőinek. 22Közben Heródiás leánya bement és táncolt nekik. Nagyon megtetszett Heródesnek és vendégeinek. A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz, megadom neked.” 23Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még országom felét is.” 24Az kiment és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” „Keresztelő János fejét” – felelte. 25Erre visszasietett a királyhoz és előadta kérését: „Azt akarom, hogy tüstént add nekem egy tálon Keresztelő János fejét.” 26A király nagyon elszomorodott emiatt, de tekintettel a vendégek előtt tett esküjére, nem akarta azt érvényteleníteni. 27Azonnal küldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el a fejet. 28Az elment, lefejezte őt a börtönben és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának. 29Amikor ezt tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték a testét és egy sírboltba temették.

KNB SZIT STL BD RUF KG