Keresés a Bibliában

14Végül a tizenegynek jelent meg, amikor asztalnál ültek. Szemükre vetette hitetlenségüket és szívük keménységét, mert azoknak, akik őt föltámadása után látták, nem hittek.

Az apostolok küldetése.

15Azután így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. 16Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül; aki nem hisz, elkárhozik. 17A hívőket ezek a jelek fogják kísérni: Az én nevemben ördögöt űznek, új nyelveken beszélnek, 18kígyókat vesznek majd a kezükbe, és ha valami halálos mérget isznak, nem árt meg nekik, betegekre teszik kezüket és azok meggyógyulnak.

Jézus mennybemenetele.

19Az Úr Jézus, miután szavait befejezte, fölment a mennybe és az Isten jobbján foglalt helyet. 20Azok pedig szétszéledtek és mindenütt hirdették az igét. Az Úr együttműködött velük és tanításukat csodákkal kísérte és hitelesítette.

KNB SZIT STL BD RUF KG