Keresés a Bibliában

A csoda kivizsgálása.

13Erre elvitték a farizeusokhoz az imént még vakot. 14Aznap ugyanis, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta szemét, szombat volt. 15A farizeusok is megkérdezték, hogyan nyerte vissza szeme világát. Nekik is elmondta: „Sarat tett a szememre, megmosdottam és most látok.” 16Egyik-másik farizeus megjegyezte: „Nem Istentől való ez az ember, hiszen nem tartja meg a szombatot.” Mások viszont ellene vetették: „Hogyan tud bűnös ember ilyen csodákat művelni?” És szakadás támadt köztük. 17Ismét faggatni kezdték a vakot: „Te mit tartasz róla, mivel visszaadta szemed világát?” „Hogy próféta” – felelte az. 18A zsidók ezért egyáltalán nem akarták elhinni, hogy vak volt és hogy visszanyerte látását. Odahívták tehát a vak szüleit, és azokat kezdték faggatni: 19„A ti fiatok ez? Erről mondjátok, hogy vakon született? Hogyan lehet, hogy most lát?” 20Szülei így feleltek: „Azt tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és hogy vakon született. 21De hogyan nyerte vissza látását, azt nem tudjuk. Azt sem tudjuk, ki adta vissza szeme világát. Őt magát kérdezzétek, megvan a kora. Beszéljen ő magáról.” 22Szülei azért beszéltek így, mert féltek a zsidóktól. A zsidók ugyanis elhatározták, hogy azt, aki Messiásnak meri vallani, kizárják a zsinagógából. 23Ezért mondták a szülei: „Megvan a kora, őt kérdezzétek.”

KNB SZIT STL BD RUF KG