Keresés a Bibliában

22Így aztán Pál az Areopágusz közepén szólásra emelkedett: „Athéni férfiak! Látom, hogy minden szempontból nagyon vallásos emberek vagytok. 23Amint ugyanis körbejárva megtekintettem szentélyeiteket, olyan oltárra akadtam, amelyen ez a fölírás állott: az ismeretlen istenek. Nos hát én ezt hirdetem nektek, akit ti ismeretlenül is tiszteltek. 24A világot és minden benne lévő dolgot teremtő Isten nem lakik kézzel épített templomokban, hiszen ő a mennynek és földnek Ura. 25Semmiben sem szorul emberi kéz szolgálatára, hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet, mindent. 26Ő telepítette le az egy őstől származó emberi nemet az egész föld színén, s megszabta ittlakásuk pontos idejét és határát. 27S mindezt azért, hogy keressék Istent, hátha rátalálnak, míg utána tapogatóznak, hiszen nincs messze egyikünktől sem. 28Benne élünk, mozgunk és vagyunk, amint ezt már egyik-másik költőtök is megmondta: az ő fiai vagyunk. 29Ha tehát az Isten fiai vagyunk, nem szabad azt gondolnunk, hogy az istenség emberi művészettel és tervek szerint formált aranyhoz, ezüsthöz vagy kőhöz hasonló. 30Isten eddig szemet hunyt a tudatlanság ideje fölött, most azonban tudomására hozza az embereknek, hogy mindenhol mindenkinek meg kell térnie. 31Kiszemelt ugyanis egy napot, amelyen igazságos ítéletet ül majd a világ fölött egy arra rendelt férfi által. Erről mindenkinek bizonyítékot nyújtott azzal, hogy föltámasztotta őt holtából.” 32A halottak föltámadásának hallatára némelyek gúnyolódni kezdtek, mások meg azt mondták: „Erről majd még máskor is meghallgatunk téged.”

KNB SZIT STL BD RUF KG