25Éjféltájban Pál és Szilás zsoltárokat énekelve dicsérték az Istent, a foglyok meg hallgatták őket. 26Ekkor hirtelen olyan erős földrengés támadt, hogy még a börtön alapfalai is beleremegtek. Az ajtók mind fölcsapódtak és mindenkiről leoldódtak a bilincsek. 27Mikor a börtönőr álmából fölriadva látta, hogy a börtön ajtói tárva-nyitva állnak, kihúzta kardját és öngyilkosságot akart elkövetni, mert azt hitte, hogy a foglyok megszöktek. 28Pál azonban harsány hangon rákiáltott: „Ne tégy kárt magadban, hiszen mindnyájan itt vagyunk!” 29Az őr világot kért, berohant és remegve borult Pál és Szilás lábához, 30majd pedig kivezette őket s ezt kérdezte: „Uraim, mit kell tennem, hogy üdvözüljek?” 31„Higgy az Úr Jézusban, felelték azok, így házad népével együtt üdvözülsz.” 32Ezután hirdették neki és egész háza népének Isten igéjét. 33Ő pedig azonnal éjnek idején megmosta sebüket s rögtön meg is keresztelkedett minden hozzátartozójával együtt. 34Bevezette őket otthonába és asztalt terített nekik. Az Istenbe vetett hit örömmel töltötte el őt és egész családját. 35Reggel azután a bírák törvényszéki szolgákat küldtek ezzel az üzenettel: „Bocsásd el azokat az embereket.” 36A börtönőr rögtön elmondta a hírt Pálnak: „A bírák üzenték, hogy bocsássalak el titeket. Menjetek tehát, távozzatok békében.” 37Pál azonban így válaszolt: „Római polgár létünkre ítélet nélkül nyilvánosan megvesszőztek, majd pedig börtönbe vetettek minket; most meg titokban akarnak minket kiutasítani? Ezt már nem! Jöjjenek és ők maguk kísérjenek ki minket.” 38A törvényszéki szolgák ezeket a szavakat hírül vitték a bíráknak. Ezek ijedten hallották, hogy rómaiakról van szó. 39Odasiettek tehát s bocsánatkérések között kikísérték őket s egyben kérték, hogy hagyják el a várost. 40A börtönből való szabadulásuk után betértek Lídiához. A viszontlátás alkalmával lelket öntöttek a testvérekbe, majd útra keltek.