Keresés a Bibliában

13Aki ugyanis jól végzi szolgálatát, nagy megbecsülésre és a Krisztus Jézusba vetett hitben való bizalomra tesz szert. 14Mindezt azért írom neked – bár remélem, hogy hamarosan eljutok hozzád –, 15hogy ha késném is, tudd, hogyan kell viselkedned az Isten házában, mely az élő Isten egyháza s az igazság oszlopa és biztos alapja. 16Kétségkívül nagy dolog az istenfélő élet titka: Testben nyilvánvaló lett,
igazolást nyert lélekben,
megjelent az angyaloknak,
pogányoknak hirdették,
világszerte hittek benne,
fölment a dicsőségbe.

KNB SZIT STL BD RUF KG


Óvás a tévtanítóktól.

4 1A Lélek azonban világosan mondja, hogy a végső időkben némelyek elpártolnak a hittől, s megtévesztő szellemekre meg ördögi tanításra hallgatnak. 2Ezek képmutató hazudozók, akiknek megbélyegzett a lelkiismeretük. 3Tiltják a házasságkötést és bizonyos ételeket is, pedig ezeket Isten azért teremtette, hogy a hívők, akik fölismerték az igazságot, hálaadással fogyasszák. 4Hiszen Isten minden teremtménye jó, és semmi sem megvetendő, amit hálaadással veszünk magunkhoz,

Egyéni magatartás

5mert Isten igéje és az imádság megszenteli.

KNB SZIT STL BD RUF KG