17Elküldtem hozzátok Timóteust, aki kedves, hűséges fiam az Úrban. Ő majd eszetekbe juttatja tanításomat Krisztus Jézusban, amit mindenütt, minden egyházban hirdetek. 18Némelyek úgy fölfuvalkodnak, mintha nem készülnék hozzátok. 19Pedig, ha az Úr is akarja, hamarosan hozzátok indulok. Akkor majd meggyőződöm a fölfuvalkodottaknak – nem szavairól, hanem – erejéről. 20Isten országa ugyanis nem szavakban, hanem erőben áll. 21Mit akartok hát? Vesszővel menjek hozzátok, vagy szeretettel és szelíd lélekkel?
Erkölcsi visszaélések
Egy botrányos eset.
5 1Egyébként az a hír járja, hogy paráznaság fordul elő köztetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok közt sincsen, az tudniillik, hogy valaki saját atyjának feleségével él. 2S ti még kérkedtek? Nem kellene inkább szomorkodnotok és azon lennetek, hogy kiközösítsétek azt, aki ilyesmit tesz? 3Én ugyan testileg távol, de lélekben jelen, mintha köztetek volnék, már kimondtam az ítéletet afölött, aki így viselkedett: 4A mi Urunk Jézus (Krisztus) nevében egyesüljünk, ti és az én lelkem, Urunk Jézus hatalmával, 5és adjuk át az ilyent testének vesztére a sátánnak, hogy lelke üdvözüljön az Úr (Jézus Krisztus) napján.