Keresés a Bibliában

Higgyetek Krisztusban!

5 1Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Messiás, Istentől született, és csak az, aki a szülőt szereti, szereti annak gyermekét is. 2Abból tudjuk meg, hogy szeretjük Isten gyermekeit, ha Istent szeretjük és megtartjuk parancsait. 3Szeretetünk Isten iránt abban mutatkozik, hogy megtartjuk parancsait. 4Parancsai nem nehezek. Minden ugyanis, ami Istentől született, győzedelmeskedik a világon. A győzelem, amely diadalt arat a világon: a mi hitünk. 5Ki győzi le a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia? 6Hiszen Jézus Krisztus az, aki víz, vér és Lélek által jött. Nemcsak a víz által, hanem a víz és a vér által. Erről a Lélek tanúskodik, hiszen a Lélek az igazság. 7Hárman tanúskodnak tehát (a mennyben: az Atya, az Ige és a Szentlélek, és ez a három egy. És hárman tanúskodnak a földön): 8a Lélek, a víz és a vér, és ez a három egy. 9Ha az emberek tanúságát elfogadjuk, az Isten tanúsága nagyobb. Isten tanúsága az, hogy tanúságot tett Fiáról. 10Aki hisz Isten Fiában, magában hordja (Isten) tanúságát. Aki nem hisz Istennek, hazugnak tartja őt, mert nem hisz Isten tanúságában, amelyet Fiáról tett. 11A tanúság pedig arról szól, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet Fiában van. 12Akiben a Fiú van, annak van élete; akiben nincs Isten Fia, annak nincsen élete. 13Ezeket azért írom nektek, akik hisztek az Isten Fiában, hogy tudjátok: örök életetek van.

Könyörögjetek bizalommal!

14Az a bizalom él bennünk iránta, hogy bármit is kérünk akarata szerint, meghallgat minket. 15Tudjuk ugyanis, hogy ő sugallta mindazt, amit kérünk. 16Ha látja valaki, hogy testvére vétkezik, de nem halált hozó bűnnel, könyörögjön érte, hogy visszakapja az életet. Ez arra áll, aki nem halált hozó bűnnel vétkezett. Van halált hozó bűn is. Ilyennél nem mondom, hogy könyörögjön érte.

Befejezés.

17Minden gonoszság bűn. De van bűn, amely nem halált hozó. 18Tudjuk, hogy mindaz, aki Istentől született, nem vétkezik. Aki Istentől született, távol tartja magát a bűntől, és a gonosz nem fér hozzá. 19Tudjuk, hogy Istentől vagyunk, a világ viszont teljesen a gonoszságban fetreng. 20Tudjuk azt is, hogy Isten Fia eljött, és érzéket adott nekünk, hogy megismerjük az igaz Istent. Ezzel az ő igaz Fiában, Jézus Krisztusban vagyunk: ő az igaz Isten és az örök élet. 21Gyermekeim, őrizkedjetek a bálványoktól. (Amen.)

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet