Keresés a Bibliában

Keresés a Bibliában

Igehely

KNB 17 RUF 20 KG 78

Találatok a szövegekben

Ezek a dolgok elöl is, hátul is úgy egymáshoz illettek, hogy az efód és a tudakoló egymáshoz simultak, »
szőlődben se szedd össze az elmaradt gerezdeket, s a lehullott szemeket: hadd szedjék össze a szegények és a jövevények – én, az Úr, vagyok a ti Istenetek. »
Amikor visszatért, ott találta egészen elégő áldozatánál állva Bálákot és a moabiták valamennyi fejedelmét. »
Egészen közel van hozzád a törvény: a szádban és a szívedben, hogy hozzá szabhasd tetteidet. »
Sámson azonban csak éjfélig aludt, akkor felkelt, fogta a kapu mindkét szárnyát a kapufélfákkal és a zárakkal együtt, a vállára vette, és felvitte a Hebronra néző hegy tetejére. »
Azt mondta erre Uriás Dávidnak: »Az Isten ládája és Izrael meg Júda sátrakban laknak, uram, Joáb és uram szolgái a puszta földön hálnak, én pedig menjek a házamba, egyek, igyak, és a feleségemmel aludjak? Életedre, lelked életére mondom: nem cselekszem ilyet!« »
Szerzett magának szekereket és lovasokat is, úgyhogy ezernégyszáz szekere és tizenkétezer lovasa lett. Ezeket a szekeres városokban és a király körül, Jeruzsálemben helyezte el. »
Atyáitok hol vannak immár? És a próféták vajon örökké élnek-e? »
, erre elsötétült a nap és a levegő a kút füstjétől. »
Nem én vétek tehát ellened, hanem te cselekszel velem gonoszul, amikor igaztalan harcot indítasz ellenem. Az Úr, e napnak bírája, tegyen igazságot Izrael és Ammon fiai között.« »
Senki sem fog rátok hallgatni ebben a dologban, mert egyenlő rész jár annak, aki lement a harcba és annak, aki a holminál maradt: egyformán kell az osztozkodást megejteni.« »
Mésa, Moáb királya, sok barmot tenyésztett és százezer báránnyal meg százezer gyapjas kossal adózott Izrael királyának. »
de a gyilkosok fiait nem ölette meg, – miként meg van írva Mózes törvényének könyvében, amely szerint az Úr azt parancsolta és azt mondta: »Ne lakoljanak halállal az apák a fiakért, sem a fiak az apákért: mindenki csak a saját bűnéért lakoljon halállal.« »
Kálebnek, Jerameél fivérének fiai voltak: Mésa, az ő elsőszülöttje, Zífnek az atyja, és Máresának, Hebron atyjának fiai. »
Jahaddáj fiai pedig Regom, Jótám, Gésán, Fálet, Éfa és Saáf voltak. »
Ahitófel után Jojáda, Benája fia és Abjatár következett. A király hadseregének vezére Joáb volt. »
Hoz majd az Úr rád, népedre és atyád házára olyan napokat, amilyenek nem jöttek, amióta Efraim elszakadt Júdától: Asszíria királyát.« »

Találatok a szövegben 16 találat

Kivonulás könyve (Káldi-Neovulgáta)
  • 39 18Ezek a dolgok elöl is, hátul is úgy egymáshoz illettek, hogy az efód és a tudakoló egymáshoz simultak,
Leviták könyve (Káldi-Neovulgáta)
  • 19 10szőlődben se szedd össze az elmaradt gerezdeket, s a lehullott szemeket: hadd szedjék össze a szegények és a jövevények – én, az Úr, vagyok a ti Istenetek.
Számok könyve (Káldi-Neovulgáta)
  • 23 6Amikor visszatért, ott találta egészen elégő áldozatánál állva Bálákot és a moabiták valamennyi fejedelmét.
Második Törvénykönyv (Káldi-Neovulgáta)
  • 30 14Egészen közel van hozzád a törvény: a szádban és a szívedben, hogy hozzá szabhasd tetteidet.
Bírák könyve (Káldi-Neovulgáta)
  • 16 3Sámson azonban csak éjfélig aludt, akkor felkelt, fogta a kapu mindkét szárnyát a kapufélfákkal és a zárakkal együtt, a vállára vette, és felvitte a Hebronra néző hegy tetejére.
  • 11 27Nem én vétek tehát ellened, hanem te cselekszel velem gonoszul, amikor igaztalan harcot indítasz ellenem. Az Úr, e napnak bírája, tegyen igazságot Izrael és Ammon fiai között.«
Sámuel második könyve (Káldi-Neovulgáta)
  • 11 11Azt mondta erre Uriás Dávidnak: »Az Isten ládája és Izrael meg Júda sátrakban laknak, uram, Joáb és uram szolgái a puszta földön hálnak, én pedig menjek a házamba, egyek, igyak, és a feleségemmel aludjak? Életedre, lelked életére mondom: nem cselekszem ilyet!«
Krónikák második könyve (Káldi-Neovulgáta)
  • 1 14Szerzett magának szekereket és lovasokat is, úgyhogy ezernégyszáz szekere és tizenkétezer lovasa lett. Ezeket a szekeres városokban és a király körül, Jeruzsálemben helyezte el.
Zakariás jövendölése (Káldi-Neovulgáta)
  • 1 5Atyáitok hol vannak immár? És a próféták vajon örökké élnek-e?
János jelenései (Káldi-Neovulgáta)
  • 9 2, erre elsötétült a nap és a levegő a kút füstjétől.
Sámuel első könyve (Káldi-Neovulgáta)
  • 30 24Senki sem fog rátok hallgatni ebben a dologban, mert egyenlő rész jár annak, aki lement a harcba és annak, aki a holminál maradt: egyformán kell az osztozkodást megejteni.«
Királyok második könyve (Káldi-Neovulgáta)
  • 3 4Mésa, Moáb királya, sok barmot tenyésztett és százezer báránnyal meg százezer gyapjas kossal adózott Izrael királyának.
  • 14 6de a gyilkosok fiait nem ölette meg, – miként meg van írva Mózes törvényének könyvében, amely szerint az Úr azt parancsolta és azt mondta: »Ne lakoljanak halállal az apák a fiakért, sem a fiak az apákért: mindenki csak a saját bűnéért lakoljon halállal.«
A krónikák első könyve (Káldi-Neovulgáta)
  • 2 42Kálebnek, Jerameél fivérének fiai voltak: Mésa, az ő elsőszülöttje, Zífnek az atyja, és Máresának, Hebron atyjának fiai. 47Jahaddáj fiai pedig Regom, Jótám, Gésán, Fálet, Éfa és Saáf voltak.
  • 27 34Ahitófel után Jojáda, Benája fia és Abjatár következett. A király hadseregének vezére Joáb volt.
Izajás könyve (Káldi-Neovulgáta)
  • 7 17Hoz majd az Úr rád, népedre és atyád házára olyan napokat, amilyenek nem jöttek, amióta Efraim elszakadt Júdától: Asszíria királyát.«