Keresés a Bibliában

14 1A hitben erőtlent fogadjátok be, de ne azért, hogy nézeteit bírálgassátok. 2Az egyik azt hiszi, hogy mindent ehet, az erőtlen pedig zöldségfélét eszik. 3Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik, aki pedig nem eszik, ne ítélje meg azt, aki eszik, hiszen az Isten befogadta őt. 4Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel? Tulajdon urának áll, vagy esik. De meg fog állni, mert van hatalma az Úrnak arra, hogy megtartsa. 5Ez az egyik napot különbnek tartja a másik napnál, az pedig egyformának tart minden napot: mindegyik legyen bizonyos a maga meggyőződésében. 6Aki az egyik napot megkülönbözteti, az Úrért különbözteti meg. Aki eszik, az is az Úrért eszik, hiszen hálát ad az Istennek. Aki pedig nem eszik, az Úrért nem eszik, és szintén hálát ad az Istennek. 7Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal meg önmagának; 8mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk. 9Mert Krisztus azért halt meg, és azért kelt életre, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék. 10Akkor te miért ítéled el testvéredet? Vagy te is, miért veted meg testvéredet? Hiszen mindnyájan oda fogunk állni Isten ítélőszéke elé. 11Mert meg van írva: „Élek én, így szól az Úr, bizony előttem fog meghajolni minden térd, és minden nyelv magasztalni fogja Istent.” 12Tehát mindegyikünk maga fog önmagáról számot adni az Istennek. 13Többé tehát ne ítélkezzünk egymás felett, hanem inkább azt tartsátok jónak, hogy testvéreteknek se okozzatok megütközést vagy elbotlást. 14Tudom, és meg vagyok győződve az Úr Jézus által, hogy semmi sem tisztátalan önmagában, hanem ha valaki valamit tisztátalannak tart, annak tisztátalan az. 15Ha pedig atyádfia valamilyen étel miatt megszomorodik, akkor nem jársz el szeretetben. Ne tedd tönkre ételeddel azt, akiért Krisztus meghalt. 16Vigyázzatok, ne káromolják azt a jót, amelyben részesültetek. 17Hiszen az Isten országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és a Szentlélekben való öröm; 18mert aki ebben szolgál Krisztusnak, az kedves az Isten előtt, és megbízható az emberek előtt. 19Azokra a dolgokra törekedjünk tehát, amelyek a békességet és egymás építését szolgálják. 20Étel miatt ne rombold az Isten munkáját. Minden tiszta ugyan, de rossz annak az embernek, aki megütközéssel eszi azt. 21Jó tehát nem enni húst, nem inni bort, és semmi olyat nem tenni, amin testvéred megütközik. 22Te azt a hitet, amely benned van, tartsd meg az Isten előtt. Boldog, akinek nem kell elítélni önmagát abban, ami felől döntött. 23Aki pedig kételkedik, amikor eszik, máris elítéltetett, mivel nem hitből tette. Mert minden, ami nem hitből származik, az bűn.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet