Keresés a Bibliában

13Többé tehát ne ítélkezzünk egymás felett, hanem inkább azt tartsátok jónak, hogy testvéreteknek se okozzatok megütközést vagy elbotlást. 14Tudom, és meg vagyok győződve az Úr Jézus által, hogy semmi sem tisztátalan önmagában, hanem ha valaki valamit tisztátalannak tart, annak tisztátalan az. 15Ha pedig atyádfia valamilyen étel miatt megszomorodik, akkor nem jársz el szeretetben. Ne tedd tönkre ételeddel azt, akiért Krisztus meghalt. 16Vigyázzatok, ne káromolják azt a jót, amelyben részesültetek. 17Hiszen az Isten országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és a Szentlélekben való öröm; 18mert aki ebben szolgál Krisztusnak, az kedves az Isten előtt, és megbízható az emberek előtt. 19Azokra a dolgokra törekedjünk tehát, amelyek a békességet és egymás építését szolgálják. 20Étel miatt ne rombold az Isten munkáját. Minden tiszta ugyan, de rossz annak az embernek, aki megütközéssel eszi azt. 21Jó tehát nem enni húst, nem inni bort, és semmi olyat nem tenni, amin testvéred megütközik. 22Te azt a hitet, amely benned van, tartsd meg az Isten előtt. Boldog, akinek nem kell elítélni önmagát abban, ami felől döntött. 23Aki pedig kételkedik, amikor eszik, máris elítéltetett, mivel nem hitből tette. Mert minden, ami nem hitből származik, az bűn.

KNB SZIT STL BD RUF KG